Kapcsolat egy médiumon keresztül: ez a valóság!
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
Hogyan lehetséges ma egy beszélgetés, sőt egy interjú Jézussal?
Ez nem lehet igaz! Nekünk, a (?) CHRISTALL szerkesztőségének sikerült ez úgy, hogy egy kézenfekvő forrást felhasználtunk, vagyis egy médiumon keresztül kérdéseket tettünk fel Neki. Olvassa hát Ön is
ezt az eddig egyedülállóan hiteles dokumentumot, „interjút” Jézussal, mely egy lépéssel közelebb visz a zűrzavar és tévedések tisztázásához, ami bizonyára kiváltja a régimódi tudósok és orthodox egyházak nemtetszését.
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
Jézus még életében megjósolta: „Sok hamis próféta jön még!” Szavai közül ezek a legismertebbek. Ma kénytelenek vagyunk elismerni, mennyire igaza volt! Ám ezzel még nem oldottuk meg a problémát. Hogyan is igazodhatnánk ki keresésünk során a bibliai, Jézustörténetek (?) között, a születésétől kezdve halála misztikumán át, az úgynevezett mennybemeneteléig? (!) A CHRISTALL munkatársai elhatározták, hogy megpróbálnak egy olyan utat találni és járni, amely például egy gyakorlatias módszerekkel dolgozó teológusnak (?) eszébe sem jutna. Mi egy másik dimenzióba nyúló közvetlen utat kerestünk teljestransz-médiumon (!) keresztül. És válaszokat kaptunk a kérdéseinkre. Olyan válaszok ezek, amelyek sokakat egyáltalán nem örvendeztetnek meg — gondolunk itt, például a jelenlegi egyház állapotára (?) vonatkozó kijelentésekre —, ám mégis bizonyosak vagyunk abban: eljött az idő, és szükség van rá, hogy (!)Jézus személye (!) körüli dolgokat is CHRISTALL-tisztán lássuk, s ebben a szellemben kérdezünk majd továbbra is. Már most megígérhetjük Önöknek, olvasóknak: érdemes figyelemmel követniük „beszélgetéseinket Jézussal”. Ennek részbeni nyilvánosságra hozatala —a CHRISTALL nulladik kiadásában napvilágot látott „Interjú Pál apostollal” (!) (1994 0.szám) című cikkünk után— jelenlegi formájában, tudomásunk szerint egy mindeddig páratlan dokumentum, amely csak folyóiratunkban kerül a nyilvánosság elé.
„Shalom Aleijem!” (!)
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Aleijem Shalom! Légy üdvözölve! Örülünk, hogy eljöttél! Elárulnád nekünk a nevedet?”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Te tudod, ki vagyok. (a CHRISTALL szerkesztőségének megjegyzése: Raziel angyal (?) beszél, nevének jelentése: »Isten az én örömöm«. Ô az »isteni misztériumok angyala«)” (1996 5. szám)
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Azért jöttünk össze, hogy feltegyünk néhány kérdést a CHRISTALL nevében.”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Igen, tudom!”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Szeretnénk rögtön a közepébe vágni, és a legfontosabb kérdéssel kezdeni: Mit jelent valójában a »Krisztus« (!) fogalom, amely a bibliai időktől Jézus nevéhez fűződik?”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
Jézus Razielen keresztül: (?) „Krisztus lefordítva annyit jelent: „a felkent”. Ez egy kétértelmű fogalom, mely egyrészt Izrael felkent és jogos királyára vonatkozik, másrészt egy olyan személyre, aki (?) Krisztus erejével rendelkezik, amely Isten férfiúi és női részéből áll, s melyeketéltető erő fűz össze. Most helyesbítek is, hiszen direkt közvetítek, így első személyben beszélhetek: a felkent, a Krisztus (?) szó azért lett a nevemhez csatolva, hogy kifejezze, ÉN vagyok Izrael jogos királya, és az, aki a Krisztuserőt önmagában egyesíteni tudta, vagyis nagymértékben összpontosította feladata érdekében.”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Idetartozik a következő elnevezés is: Jézus »Isten fia«. (?) Mit érthetünk ez alatt pontosan?”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Soha nem mondtam, hogy én Isten fia vagyok. Utána lehet nézni az írásokban, hogy én mindig az » ember fiáról« beszéltem. Mindenesetre szóltam arról is, hogy az Atya és én egyek vagyunk, s ebből később »Isten fia« lett. A problémát az okozta, hogy más kultúrkörökben különböző dolgokat csatoltak személyemhez, hogy „versenyképes” legyek más Istenekkel. Az »Isten fia« fogalom számomra kizárólag az Atyával való eggyé válást jelenti, azonban ez nem csak számomra elérhető, hanem mindenki más is elérheti, sőt el is kell jutnia ahhoz, hogy elérje a tökéletességet, és ez által visszatérhessen az Atyához.” (?)
<!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„nos van egy terjedelmesebb, de számunkra különös fontossággal bíró kérdésünk is. Az irodalomban — mindenek előtt a bibliai történetekben és az egyházi írásokban — az olvasható, hogy a leírtakból ismert földi élete alapján Jézus volt a Megváltó, (!) akinek különleges jelentősége volt az emberiségre, az elkövetkező időkre és generációkra nézve. Ebben az értelemben tehát az a kérdés: milyen feladata, vagy szerepe, netán küldetése volt (?) földi életében Jézusnak, (?) amely Őt, mint Jézus Krisztust, születésétől a keresztre feszítéséig és mennybemeneteléig ismerté tette?”
„A feladatom az volt, hogy megszabadítsam az embereket, azáltal hogy életem során tetteimmel, műveimmel és szavaimmal megmutatom az utat, amelyen visszatérhetnek az Atyához. Ehhez a feladathoz tartozott a szenvedés a kereszten, hogy szavaim és életem ne merüljenek a feledés homályába. Soha nem állt szándékomban az embereket feloldozni oly módon, hogy én viseljem a múlt, a jelen és a jövő emberiségének vétkeit. Épp ellenkezőleg, hiszen ez azt jelentené, hogy minden, a jövőben elkövetett bűn felelősségét is viselem, vagyis a vétkezők feloldozást kapnának. Ez felelőtlen kijelentés lenne, mert ez azt is jelenthetné, hogy minden ember azt tehet, amit akar, mert én már ezekért a vétkekért megbűnhődtem. Ez azonban ellentétben áll az újjászületés és a felelősségvállalás alapelveivel.”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Szeretnénk most két kérdést egybefűzni, mert úgy érezzük, összetartoznak. A kérdés első része: Milyen általunk ismert személyekként inkarnálódott Jézus a Bibliából ismert élete előtt, után, illetve inkarnálódik-e újra? Ez a kérdés szorosan összefügg egy néhány éve szárnyra kapott állítással, mely szerint Jézus Maitreya személyében inkarnálódott, s jelenleg Londonban él az emberek között, és egy meghatározó változást készít elő bolygónkon. Mit gondolhatunk ezekről a kijelentésekről?”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
(!) „Nem inkarnálódtam SOHA előtte, és nem fogok SOHA többé (!) inkarnálódni. (!) Én csak akkor, és kizárólag arra a feladatra születtem meg. Az-az állítás, hogy más személyben visszatérek majd, egy kijelentésemen alapul, amely azonban a (?) Krisztuserőre vonatkozik, mert én csak egyike voltam a három krisztusi egyéniségnek, személynek. A kijelentésem kizárólag a harmadik krisztus-személy (!) szerepének újra eljövetelére vonatkozik, aki befejezi majd a művet, amelyet én — mint a legjelentősebb személy —, és Keresztelő János (!) — mint előfutár — együtt elkezdtünk, és amely még nincs befejezve. Maitreya, (?) vagyis az újra éledt Buddha (!) — mert valójában ez a (?) Maitreya (?) jelentése —, nincs közvetlen kapcsolatban velem. Ebben az összefüggésben csak azokra az általam mondott szavakra emlékszem, hogy: »sok hamis próféta (!) jön majd« , és állítja: gyertek, nézzétek, én vagyok; és óva intek, hogy odamenjenek, mert az nem én leszek. Ami a harmadik Krisztus személyt (?) illeti, az ő feladata, hogy befejezze a művet, és az pontosan úgy történik majd, ahogyan arról beszéltem: „Ímé eljövök mint a tolvaj” (?). A Krisztusból(?) — a Jézus és a (?) Krisztus (?) összefüggéséből — következtettek aztán arra, hogy az a személy én leszek, de ez nem igaz.”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Ez a felvilágosítás nagyon találóan elvezet Jézus személyének és életének hamis bemutatásához, és ezért szeretnénk megkérdezni: melyek azok a leírások Jézusról, a ma elterjedt Bibliakiadásokban és mindenek előtt az Újszövetségben, amelyek a leginkább eltérnek, meghamisítják Jézus személyét és életét? Ide tartozik az egyik legtolakodóbb kérdés: a kereszten halt-e meg Jézus, és ha igen, valóban szükség volt-e erre?”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Először is, nem a kereszten haltam meg! Ez nemcsak hogy szeretném megemlíteni, hogy úgy beszélnek rólam, mintha csak Isten fia lennék, és soha nem lettem volna ember, miáltal emilyen emberi oldalamat nem ismerik el. Ebben az összefüggésben a harmadik dolog — amely egyáltalán nem az én szándékom szerint való — az-az, amikor a szavaimat kiforgatják, mint például a cölibátus kérdésében is. Én soha nem tiltottam meg a tanítványaimnak, hogy ne házasodjanak (?) — hiszen én magam is nős voltam —, hanem azt követeltem, hogy a család előtt, első helyen mindig Isten szolgálata álljon. (?) De az Isten iránti szolgálat nem más, mint a szeretet. És aki a családját nem szereti, aki a társát, a gyermekeit, a szüleit, rokonságát és felebarátját nem szereti, nem tudja Istent szolgálni. Ezeket nevezném tehát az Újszövetségben a három leglényegesebb hibának.” (?)
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Ebben az összefüggésben a házasságról is szeretnénk kérdezni:
(?) Kivel élt Jézus házasságban, (?) és voltak-e gyermekei?”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Testvérem feleségével éltem házasságban — akit ő a kánai menyegzőn vett el nőül, és akit ti is jól ismertek — Mária Magdalénával. Az ősi törvény szerint vettem feleségül, amely szerint ha, egy férfi meghal, özvegyét a gyászidő leteltével nőtlen fiútestvére veszi el. Ezt tettem én is, és két gyermekünk született, egy fiú és egy leány.”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Még mindig a hamis beállítások és félreértések égisze alatt szeretnénk tovább kérdezni: Mit értsünk Jézus feltámadása alatt?”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„A feltámadás (?) egy saját akaratú cselekedet volt, egyesülés az Atyával, melynél a szellem legyőzi az anyagot, (!) és az ejtett sebek nem képesek befolyásolni az életet vagy a halált.”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Továbbmenve: Újra és újra szó esik a Szentlélek eljöveteléről. Mit érthetünk pontosan ez alatt?”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Ez azt jelenti, hogy elküldtem tanítványaim felé a bennem lakozó Krisztuserőt, hogy részesei legyenek Isten erejének. A Krisztuserő az ember egy része — ti léleknek (!) nevezitek. Mindenkinek lehetősége van, hogy ezzel az erővel kapcsolatba kerüljön, és ez vezesse, hiszen alapjában véve adott a Krisztuserő, (!) ám tanítványaimnál az én erőm által lényegesen erősebb lett.”
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Ehhez kiegészítésképpen: hol tartózkodott Jézus a keresztrefeszítés után a mennybemenetelig?” (!)
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->
„Az egyiptomi sivatag egy városában, Damaszkuszban* voltam.”