Mik a vámpírok? Csupán a média szülőttei, a valóság azonban ennél jóval sivárabb. Igazából a vámpír annyira vonzó, mint a bubópestis, és annyira szexi, mint a vérivó menyét. Az összes szörnyeteg közül valószínűleg a vámpír viszi a pálmát, hiszen egy ragadozó szellemről van szó, aki azért gyilkol embert, hogy meghosszabbítsa saját, természetellenes létét. Elűzni nem lehet, csupán elpusztítani, hiszen, ha nem tesszük meg, újra és újra ölni fog. A modern vámpír képének szinte minden egyes részlete a képzelet szüleménye, nem a folklórból ered. A vámpírság terjedése harapás útján terjed. Megbízható források szerint harapás nem is kell ahhoz, hogy vámpírrá váljunk. Bőven elég, ha az ember már eleve vérfarkas, boszorkány, kiátkozza az egyház, vagy öngyilkosságot követ el. A szláv országokban úgy tartják, ha a temetés előtt macska ugrik a halottra, akkor a halottból vámpír lesz. Közép-és Kelet-Európa nagy részén úgy hiszik, a vámpír először saját családtagjait támadja meg, majd a szomszédok és a barátok következnek, végül pedig bárki, aki arra jár. Más hagyományok szerint a vámpír többé-kevésbé véletlenszerűen választja áldozatait, vagy azzal kezdi, aki sírjához a legközelebb lakik. Egyes országokban a vámpírt vérivónak tartják, aki többnyire kiharapja áldozata mellkasát; máshol megfojtja áldozatát, vagy pedig puszta jelenlétével betegséget, vagy halált hoz. Egyes néphagyományok szerint a vámpírok fizikai valójukban is elhegyják sírjukat, és úgy bojonganak az éjszakában, ahogy azt hollywoodi kollégáik teszik. Gyakoribb az az elgondolás, hogy ami elhegyja a sírt, nem maga a fizikai test, hanem valami ködös, zavaros forma, kitapintható, de túl lágy ahhoz, hogy tényleg megérintsük. Egy későbbi forrás szerint olyan, mint egy vérrel teli bőrzsák; nincsenek arcvonásai, csak égő, vörös szeme. Görögországban a hagyomány szerint eleinte a vámpír nem más , mint egy puha, csont nélküli, formátlan valami. Ha halála után negyven nappal még mindig életben van, az új test elkezd csontot növeszteni, és ettől kezdve sokkal veszélyesebb, és jóval nehezebb megölni.

A vámpír egy mitikus lény a népi kultúrában, rendszerint egy újraélesztett emberi holttest,
ami emberi vagy állati véren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik,
mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom vagy átváltozás.
Néhány kultúrában nem-emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek,
de a vámpírizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik. A vámpírok gyakori szereplők a
horror-és fantasy-irodalomban.

         A vámpírizmus a történelemben és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati
vért iszik; rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz.
Bizonyos helyeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza.
Ebben az értelemben a vámpírizmus egy ritkábban előforduló formája a kannibalizmusnak.

A zoológiában a vámpírizmus a piócákra, szúnyogokra, fagyöngyre, vámpír denevérekre és egyéb
 organizmusokra utal, amik más élőlények testnedvein élő élőskEgy igen érdekes eleme (valakije)
 az emberiség mondáinak, tekintve, hogy szinte a földön élő valamennyi nép kultúrájában megtalálható
 a vérszívó/vérivó lény motívuma. Valamiképpen mind a dél-amerikai indiánokban mind a szibériai
pusztaságok lakóiban (és folytathatnánk a sort) felmerült az emberből élő, táplálkozó és mégis;
maga is közel emberi lény alakja. Ennek oka lehet egyrészt Jung magyarázata, miszerint ez az
emberiség kollektív tudatalattijából származó kép vagy magyarázhatjuk a porfíria és pellagra
nevű betegségek kialakulásával és vámpírikus jegyeket mutató tünetcsoportjával.

Ha a történeti múltat tekintjük, a vámpírokat már az ókori görögök is ismerték, ők emberszerű
 démonokban hittek, akik a vérüket szívják. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt,
ami az ókori görög színművekben kísértett. A lamia vagy brukolakhosz, így hívták az ókori görögök
az általunk ma ismert vámpírt. A régi Asszíriában az ekimmu volt ismert. Ez életében ember volt,
de ha valaki a halála után felelőtlenül nem temette el rendesen, akkor ekimmu lett belőle. Ennek
következményeként aztán eléggé szomjas és éhes lett, és a továbbiakban vérszívóként funkcionált.

A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és
fél-létének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életben maradáshoz. A kereszténység
 felbukkanásával a vámpír alakja még szorosabban összekötődött az ördöggel és a gonosszal és
a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.ödők.

 Vámpídenevér
  

 Vámpírok léteznek, de ezek nem emberi formában vannak, mint ahogy a legenda tartja. A Föld létrehozott olyan
élölényeket, amelyek harapnak és vért szívnak - a vérszívó
denevérek, amelyek bizonyos trópusi országokat gyötörnek, és a legelö szarvasmarhákat vérveszteséggel gyengítik
meg. A vérszívó denevérek lennének a vámpír legendák alapja? Így is lehet mondani, mivel a legenda egy hasonló
élölényre alapozódik, amelyik egy másik világban fejlödött ki. Mint ahogy sárkányokat is hoztak a Földre idegenek
 az önmagukat-szolgálni orientációból, hogy megfélemlítsék az embereket, akiket késöbb a soraik közé reméltek
 verbuválni, éppen így lettek nagyméretü vérszívó denevérek a Földre hozva. Akkor miért lett a denevér legendájából
ember? A látogatások éjszaka történtek, mivel ezek a denevérek a földiekhez hasonló módon fejlödtek ki, vinnyogó
hangokat használva egyfajta radarként, és a sötétség biztonságát használva a ragadozó madarak elkerülésére,
melyek a rágcsálókat egy teljes értékü étrendnek tekintik. Az importált denevérek nagyok voltak, ám vékonyak.
 Repülés közben úgy néztek ki, mint a földi denevérek, de miután leszálltak, a felhajtható szárnyaik úgy néztek ki,
mint kinyújtott karok - a vámpír a fekete galléros köpenyében. Vörös szemek? Igen, csakugyan, bármely közeli fényre
a szemek, amelyekböl hiányoztak az éles napfényben szükséges védö pigmentek, csak a vér színét mutatták éppen
 a szem felülete alatt. És ahogy néhány szörös majomnak a Földön szörtelen, sápadt pofája van, pont úgy volt ezeknek
a vámpír denevéreknek szörtelen pofájuk. Azért öket választották az önmagukat-szolgáló idegenek, mert hasonlítottak
az emberekre, az alkonyatban. A halálra rémített áldozatok, megdermedve a félelemtöl, megszülték a természetfölötti
erök vámpír-mítoszát. Megtalálták öket és megölték öket karókkal? Megölték öket bármivel, ami kéznél volt, amikor
felfedezték öket a sötét odúikban, és ami a legtöbbször kéznél volt, azok fakarók voltak. A kerítésoszlopokat kicövekelö
parasztok a hegyes végeket használták fel arra, hogy a vadállatok támadásait elhárítsák, és a legtöbb esetben ez volt
az egyedüli rendelkezésre álló fegyver, amikor vámpírok támadása ellen védekeztek