Jagelló-kor. Egyházi építkezések

(1490-1526)

Míg az ország középső területein a XVI. század elején a királyi műhely hatása nyomán mindinkább elterjedt a reneszánsz, az ország peremvidékein s a városok nagy templomépítkezésein még mindig a késő gótika stílusa volt az uralkodó. Erdély déli részén, a Szászföldön a XV. század második felének mind gyakoribb török betörései miatt alakult ki egy új épülettípus: a templomerőd, ahol veszély esetén hosszabb időre egy egész település lakossága menedéket találhatott. A szász evangélikus püspöki székhely, Berethalom késő gótikus temploma e típus legmonumentálisabb emléke. Az 1500-as évek elején épült háromhajós csarnoktemplom külső falain lőrésszerű ablakok nyílnak. Az épületet tornyokkal megerősített támpilléres falrendszer veszi körül. A szász területek építészeti központja Nagyszeben volt, amelynek plébániatemplomát 1471-1520 között a déli oldalhajó feletti új, csillagboltozatos karzattal csarnoktemplommá alakították át.

Az egységes késő gótikus templomterek legjelentősebb példája a már említett nyírbátori és kolozsvári emlékek mellett a szegedi alsóvárosi obszerváns ferences templom.

A még Mátyás idején elkezdődött építkezés harmincéves szünet után a XV. század végén folytatódott, és 1503-ban fejeződött be. A rendi követelmények miatt egyaránt longitudinálisan nyújtott alaprajzi arányú hajót és szentélyt hálóboltozat fedi. Az épület az Alföld akkori legnagyobb méretű temploma volt.

Az európai késő gótika szerkezeti és boltozási újdonságait leginkább a közép-felvidéki bányavárosok vették át. A selmecbányai Havas Boldogasszony-templomban és a besztercebányai plébániatemplom sekrestye feletti oratóriumterében kettős görbületű, hajlított bordás boltozatokat építettek, az utóbbiban az egymást érintő és metsző körök hálózata a bécsi Niederösterreichisches Landhaus kápolnájának megoldására hasonlít.

Ahogy már említettük, a kassai születésű Szatmári György kancellár a művészetek gazdag és finom ízlésű támogatója volt, a mecénássága eredményeként létrejövő épületeken igen jól nyomon követhető a fordulat a késő gótikus épületeken csak dekorációs elemként jelentkező reneszánsz elemektől a teljesen all'antica építményekig. Szülővárosában nagybátyja, a gazdag patrícius (1477-1479 közt kassai főbírói tisztséget is viselt) Szatmári Ferenc 1477-ben alapította a Szent Erzsébet-templom Angyali üdvözlet-kápolnáját. Ezt és magát az anyaegyházat Szatmári György nagy értékű felszerelési tárgyakkal, miseruhákkal ajándékozta meg.

Kassán az orsó alakú Fő téren, a Szent Erzsébet-templomtól délre áll a XIV. század harmadik negyedében épült Szent Mihály-kápolna, amelyet Szatmári bővített ki északi irányban egy két boltszakaszos, egyenes záródású bővítménnyel, nyugati oldalán karzattal.

A bővítmény a régi kápolnatérbe egy nagyméretű teherhárító ívvel kapcsolódott. Oldalfalait boltszakaszonként egy-egy csúcsíves ablak törte át, nyugati homlokzatán hasonló formájú kapu nyílt. A bővítményt 1903-1905 között Schulek Frigyes és Sztehlo Ottó purista szellemű „restaurálása" során bontották le, mint amely rontja az eredeti XIV. századi épület hatását. A ma másodlagosan a kassai régi városháza lépcsőházában elhelyezett kvalitásos, bizonyosan itáliai mester által faragott címerköve eredetileg (egy elveszett másikkal együtt) a kápolnát díszítette, így 1492-es felirata minden bizonnyal az építést datálja. (A kassai tanács 1508-ban kiadott okmánya már mindenesetre meglévőként említi a Szatmári-féle oldalkápolnát). A felfüggesztett címerpajzsot és tabula ansatát gyümölcsfüzér öleli körbe, és szalagok díszítik. A kápolnabővítmény késő gótikus stílusa és a kora reneszánsz címerkő ugyanazt a fajtájú stílusegyüttélést képviselik, mint az 1480-as évekből való Báthori-, Ernuszt-címerkövek a hordozó épületeken: az új, divatos stílus csak dekorációs ékkő, luxuselem egy késő gótikus alapszövetben. 1497 decemberében VI. Sándor pápa elfogadta Ippolito d'Este és Bakócz Tamás egyházi tisztségeinek cseréjét, így az előbbi az egri püspökséget kapta meg, Bakócz pedig az esztergomi érseki stallumot. Ippolito egri számadáskönyvei örökítették meg egy Italus in Pesth nevű olasz lapicida nevét, aki 1506-ban Egerben Miklós püspök figurális sírkövét kifaragta. Balogh Jolán az ő műhelyének tulajdonítja a pesti (ma: Belvárosi) plébániatemplom szentségházait és főoltárát. A két monumentális, hatméteres magasságával az itáliai mintákat méreteiben jóval meghaladó szentségház eredetileg a szentélykörüljáró külső falainak északi és déli oldalain állt, egymással szemben, az oltárlépcsők vonalában. 1930-ban helyezték őket mai helyükre: a főhajó keleti, átellenes kápolnapáraiba. A tabernákulumok három részre tagolódnak: alul a talapzati részt a donátorok: Pest városa (tehát egy polgári közösség), illetve Nagyrévy András címzetes thermopylai püspök, plébános címerei foglalják el, a középső részben a perspektivikus építészeti keretbe helyezett szentségfülkét angyalok őrzik, a keretező piaszterekre támaszkodó főpárkány felett félköríves lunettában domborművek kaptak helyet, mindkettőben a sebeit mutató feltámadt Krisztussal (Vir dolorum) mint főalakkal a középpontban. A templom reneszánsz együttesének harmadik tagja a főoltár volt, amely a szentély két középső pillére között állhatott, ma már csak a gyümölcsfüzérek közé függesztett liturgiai tárgyakat ábrázoló keretező pilaszterek, valamint egy angyalfejes fríz maradtak fenn - töredékeikben. A főoltár maradványai és a tabernákulumok részletes analízise (Tóth Sándor) a következő eredményeket hozta: úgy tűnik, az 1490-es évekre, alighanem a késő gótikus átépítés végére tehető az új reneszánsz főoltár elkészítése, s vele Nagyrévy András tabernákuluma, amelyet ugyanaz a műhely készített.

Az 1507-re datált másik szentségház, Pest városáé a kb. 10-15 évvel korábbi Nagyrévy-féle szentségház kialakítását követi, másolja. Érdekes vörös márvány - budai márga párosításuk egyrészt Mátyás-kori tradíciót folytat (lásd a budai és visegrádi díszudvar kétféle kőhasználata), másrészt Szilárdfy Zoltán szerint az Oltáriszentség kettősségére, Krisztus testére és vérére utalhat. A tabernákulumokhoz kapcsolódik egy Esztergomban előkerült félköríves, gyümölcsfüzéres nyíláskeret-töredék is, amely valószínűleg az esztergomi érseki palotát ékesíthette.

Az esztergomi székesegyházat elsősorban nem az érsek, Ippolito d'Este gyarapította, hanem Gosztonyi András szentistváni prépost (akinek sírkövét is ismerjük). 1495-ben magister Farkasius de Strigoniót bízta meg a Kanizsai-kápolna boltozásával. Ugyanebben az évben a déli toronyaljban Pápai András kanonok alapított Szent Andrásról elnevezett kápolnát, amelynek egyenes szemöldökpárkányos bejáratát Andreas Krey hadmérnöknek a romos székesegyházat megörökítő 1756-os felmérése mutatja. Ezzel átellenben, az északi torony földszintjén ugyancsak ezekben az években pedig Kesztölczi Mihály olvasókanonok alakíttatta ki a Szent Jeromos-kápolnát, Széless György vázlata (1759, Esztergom, Prímási levéltár) szerint csúcsíves kapuval, viszont töredékeiben megmaradt sírköve reneszánsz stílusú volt. Az egy időben épült kápolna kétféle jellege, sőt ugyanazon mecénás (Kesztölczi) kétféle stílusban realizált megrendelése jól jelzi a XV. század végének stíluspluralizmusát.

A XVI. század első felének legfontosabb hazai mecénása, Bakócz Tamás egyszerű kerékgyártó fiaként látta meg a napvilágot. Legidősebb testvére, Bálint szerzett nemességet, s kapta meg a titeli prépostságot. Ö egyengette tehetséges öccse útját, akit a krakkói, ferrarai és padovai egyetemen taníttatott. Bakócz Tamás jól használta ki az adódó lehetőségeket. 1470 körül már a királyi kancelláriára került, ahol Mátyás támogatta az egyszerű sorból jött, de éles eszű, egyetemet végzett fiatalokat. Bátyja lemondott javára a titeli prépostságról, evvel kezdődött szédületes egyházi karrierje. 1486-tól győri püspök volt, ám igazi ideje Ulászló trónra kerülésével érkezett el. A többi magyar trónra aspirálóval és Beatrixszal folytatott küzdelmében ügyesen taktikázva segítette elő a király érdekeinek érvényesítését: Beatrixot színleg - tudta nélkül formai hibákat vétve - adta össze Ulászlóval, amelyek alapján a pápa később érvénytelennek nyilváníthatta a házasságot. Szolgálataiért a királytól a titkos, majd a következő évtől a főkancellári címet is megkapta.

Bakócz 1506-ban kezdte el a Jagelló-kor magyarországi kulcsemlékének, saját sírkápolnájának építését a székesegyház oldalán, valószínűleg az egykori déli előcsarnok helyén. A Maria Annunziata tiszteletére emelt kápolna a reneszánsz Alpokon túli első centrális épülete. Központi, négyzet alaprajzú terét csegelyes kupola fedi, ehhez a központi tér oldalainál keskenyebb szélességű, rövid dongaboltozatos szárak csatlakoznak, amelyek közül az oltárral szemben lévő hosszabb.

Így a tér nem teljesen centrális, hanem egy hosszanti tengely is létrejön. Az oltárfülke Andrea Ferrucci márványoltárával a tradicionális keleti szárban kapott helyet, a konfiguráció így a kápolna székesegyháztól való függetlenségét hangsúlyozza, szemben egyes itáliai megoldásokkal (Firenze, S. Miniato al Monte, Cappella del Cardinale di Portogallo), ahol az oltár a bejárattal szemközti falra került. Az oldalfalak architektúrája azonos: a szárakat pilaszterekre támaszkodó záróköves archivoltok keretezik, ehhez tapadva pedig korinthuszi pilaszterek szegélyezik az oldalakat, a sarkokon kis falhornyok függetlenítik őket, csak lábazatuk érintkezik. A falpillérekre támaszkodik a háromrészes, feliratos frízű főpárkány, amelyet eredetileg csak a székesegyház oldalán szakított meg a többieknél jóval magasabbról, a főpárkány architrávjának magasságából induló archivolt. A csegelyek közötti, ugyancsak félköríves keretelésű falmezőt három oldalon körablak törte át, a csegelyek feletti újabb párkányra támaszkodott az aranyozott rézlemezekkel borított, kazettás kupola, csúcsán kis, kupolaszerű tetőzettel fedett lanternával.

A kápolna alapvető jellegzetessége a magyar vörös márvány, amely az itáliai előképekhez képest sokkal egységesebb hatású, míg Itáliában a toszkán pietra serena tagozatok jelentősen elütnek (az alberti struktúrát kiemelve) a fehér falfelületektől.

Itt is igaz a közhely: uralkodásának kezdetén II. Ulászló legfőbb gondja uralmának stabilizálása volt, építkezésekbe így inkább később, az 1490-es évek végén kezdett. Az Ulászló-kori építkezések sajátos karakterét a Prága-Buda kölcsönhatás adja: már említettük, hogy Cseh- és Magyarország királya, Ulászló kiemelkedő tehetségű építőmesterét: Benedikt Riedet (Rejtet) Budára küldte „reneszánszt tanulni". Ez az 1490-es évek elején lehetett, mert a prágai Hradzsin Ulászló-termében már 1494-ben megjelenik az ablakokon a budai reneszánsz hatása. Viszont Budán, a királyi palotában is kézzelfogható a prágai hatás: az ún. csonkolt faágas, dekoratív faragványcsoportban testesül ez meg, amely minden bizonnyal a felső kápolna újraboltozásához köthető. A faragványcsoport formáinak eredete a prágai Szt. Vitus-székesegyház nyugati karzatán, az ún. Ulászló-erkélyen (Hanuš Spiess, 1490-1493) található meg. Hasonló karakterű dekoratív töredékeket találtak Budaszentlőrincen, a pálos kolostorban, Visegrádon, valamint Magyarország más vidékein: a Dunántúlon és a Felvidéken is. Marosi Ernő mutatott rá a Zsigmond-udvar délkeleti, Gerevich László elnevezése szerint „konyhaépület" Ried csehországi épületeivel rokon vonásaira. Míg legújabban Magyar Károly ezek valóban későbbi voltával igyekezett az analógiát cáfolni, Papp Szilárd joggal veti fel azt, hogy a fordított időrend sem elképzelhetetlen: nem kizárt, hogy éppen Ulászló új fővárosában, Budán építette meg első, jellegzetes csonka gúlákból sorolt összetett tetőzetű épületét. Ezt követhette időrendben a prágai Ulászló-terem eredeti fedélszéke és lefedése, vagy pl. a Kutná Hora-i Szent Borbála templomé.

A budai palotában két helyen érhetjük még tetten Ulászló építő tevékenységének nyomát. Alighanem folytatta a Mátyás által elkezdett „Befejezetlen palota" építkezését: teraszainak mellvédjét alkothatta az a vörös márvány balusztrád, amelynek törpepillér-magassága (kb. 77,5-78 cm) nagyobb, mint a Mátyás-kori budai márga balusztrádé a díszudvarban (68-68,5 cm). Kétféle Ulászló időszakához köthető törpepillért ismerünk, mindkettő ikonográfiája gyökeresen eltér a Mátyás-kori trófea- és növényi díszes balusztrádpillérektől. Az első típus kör alakú medailonját egyik oldalán hármas halmon álló kettős kereszt, másik oldalán a magyar címerre utaló vágásos mező alkotja. A másikat a Jagelló-sas, illetve Ulászló monogramja: a koronás „W" díszíti. Az utóbbihoz baluszterorsó is tartozik, amelynek gyűrűjét kétoldalt gallér kíséri.

Ulászló építőtevékenységének egy még fontosabb helyszíne is volt a budai királyi rezidenciánál: a közeli Nyék, amely II. Ulászló és Candalei Anna francia hercegnő 1502-es házasságkötése körül, vagy éppen erre az eseményre készült el (egyébként az előbb említett datált budai ajtó is ezt az évszámot viselte).

A nyéki vadászkastélyt a királyi vadaskert közelében Zsigmond király építtette. Az ezt felváltó két villaépület maradványait 1931-1932, illetve 1938-1942-es ásatása során Garády Sándor tárta fel, majd a feltárást 1956-ban Holl Imre, illetve legutóbb, 1992-1993-ban Feld István folytatta.

Bethlen Gábor (1580–1629)  

A legjelentősebb erdélyi fejedelem. A gyergyószárhegyi Lázár-várban, majd Báthori Zsigmond udvarában nevelkedett. 1610-től Báthori Gábor fejedelem (1608-1613) főtanácsosa, majd szembekerülve politikájával emigrálni kényszerült. 1613-ban az országgyűlés fejedelemmé választotta. Helyreállította a „három nemzet" unióját, de visszavette a fejedelmi birtokokat, és merkantilista gazdaságpolitikát folytatott. Az erdélyi belső helyzet megszilárdulása tette lehetővé, hogy fejedelemsége második periódusában szinte állandóan hadakozott. Magyarország egyesítése érdekében 1619-ben indította el hadjáratát, a csehekkel szövetségben, a Habsburgok ellen. 1620-ban a magyar rendek királlyá választották, de Bethlen nem koronáztatta meg magát. 1622-ben Nikolsburgban békét kötött II. Ferdinánddal. 1623-ban és 1626-ban újra hadba vonult a császár ellen, de a bécsi (1624) és a pozsonyi (1626) békében újra kiegyezett a Habsburg-uralkodóval. 1626-ban feleségül vette Brandenburgi Katalint.

I. Ferdinánd (1503–1564)  

Szép Fülöp és Aragóniai Johanna kisebb fia, V. Károly öccse. A Habsburg-Jagelló-szerződés (1515) alapján 1521-ben elvette II. Ulászló lányát, Jagelló Annát. Osztrák főherceg, majd II. Lajos halála után cseh és magyar király (felségterülete csak Magyarország nyugati felére terjedt ki). 1531-től választott német király, majd 1556-ban német-római császárrá koronázták.

I. Miksa (1527–1576)  

I. Ferdinánd fia. 1542-ben királyi helytartóként működött Magyarországon, majd 1548-1550 közt V. Károlyé Spanyolországban. 1564-től osztrák főherceg. Apja halála (1564) után osztrák főherceg, német-római császár (II. Miksaként), illetve I. Miksaként magyar király.

II. (Jagelló) Lajos (1506–1526)  

Magyar és cseh király, II. Ulászló fia. Apja halálakor Bakócz Tamást, Bornemissza Jánost és Brandenburgi Györgyöt jelölte tízéves fia gyámjául. Az 1515-ös Habsburg-Jagelló-szerződés értelmében 1522-ben feleségül vette Habsburg Máriát. Gyermeke nem született. Uralma alatt folytatódott a királyi központi hatalom szétesése és az oszmán előretörés. 1526-ban a vesztes mohácsi csatából menekülve esett el.

II. (Jagelló) Ulászló (1456–1516)  

IV. Kázmér lengyel király legidősebb fia. 1471-ben Podjebrád halála után cseh királlyá választották, majd Mátyást követően 1490-ben magyar királynak. Miután 1500-ban a pápa korábbi házasságait érvénytelennek mondja ki, 1502-ben elveszi Anne de Foix hercegnőt, a francia király rokonát. 1515-ben megköti a Habsburg-Jagelló-szerződést, s ezzel előkészíti a Habsburgok magyarországi uralmát.

A munkát végezte : Tomolák Dániel  10.a

Forrás: http://szabadbolcseszet.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=596&tip=0

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.