|
|
Horoszkóp |
|
Vénusz
A Vénusz a második bolygó a Naptól, keringési ideje 224,7 földi nap. Nevét Venusról, a szépség római istennőjéről kapta. A Hold után a legfényesebb objektum az éjszakai égbolton, legnagyobb látszólagos fényessége -4,6 magnitúdó. Maximális fényességénél még nappal is észrevehető. Mivel a Vénusz közelebb van a Naphoz, mint a Föld, és kering körülötte, ezért néhány hónapig a Naptól keletre, később néhány hónapig a Naptól nyugatra látható, változó távolságra. A keringés mindkét szélső pontjának látszólagos távolsága a Naptól, azaz a bolygó legnagyobb kitérése 47,8°, vagyis a Napot legfeljebb három órával követi, illetve előzi meg az égen.
A kalauzcsillagok közé tartozik, mivel segítette az embereket utazásaik során a tájékozódásban. Emiatt nagyon kedvelt volt és szívesen adtak különféle hangzatos neveket neki, külön a reggel látható és külön az esti Vénusz számára, mint például a Hajnalcsillag és Esti csillag nevet, amelyből keletkezett a jól ismert Esthajnalcsillag elnevezés. Az ókori görögök a kettőt még két külön égitestnek hitték, Heszperosz (napnyugati) és Foszforosz (fényhozó) néven ismerték.[6]Magyar neveit főleg a szabad ég alatt élő pásztoroktól kaphatta. A bolygó "csillag" elnevezése természetesen csak nem csillagászati értelemben, hanem általános, népies szóhasználatban állja meg a helyét.
A Vénusz a Naprendszer egyetlen olyan bolygója, mely női alakról kapta a nevét. Ezen kívül csak három törpebolygó – a Ceres, az Eris és a Haumea visel női nevet.
Föld-típusú bolygónak számít, a Föld testvérbolygójának is hívják, mivel a két bolygónak hasonló a mérete, a gravitációs ereje és a tömege. Nagy fényvisszaverő képességű kénsav tartalmú felhőréteg takarja el a fény elől a felszínt. Ez sokáig olyan találgatásoknak adott alapot, melyekre a planetológia csak a 20. század folyamán tudta megadni a választ. A kőzetbolygók közül a Vénusznak van a legsűrűbb légköre, amelyet főleg szén-dioxid alkot. A légköri nyomás a földinek 92-szerese. Hiányzik a szén körforgása, amely biztosítaná, hogy a felszabadult szén visszakerüljön a sziklákba és más felszíni képződményekbe, s a szerves élet hiánya miatt nem jöhet létre ezt elnyelő biomassza sem. Olyan meleg van a felszínen, hogy az egyes feltételezések szerint a felszínen valaha létezett, a földihez hasonló óceánok régen elpárologtak. A helyén csak sivatagszerű síkságok és szikladarabok maradtak. A leginkább elfogadott elmélet szerint az elpárolgott víz kivált, és a bolygó mágneses terének hiányát kihasználva a napszél szétterítette az űrben a hidrogénrészecskéket.[7]
A felszínt 1990-94 között térképezte fel a Magellan űrszonda. A bolygó felszíne kiterjedt vulkanizmus nyomait mutatja és a légkörben megtalálható kén több szakértő véleménye szerint napjainkban is aktív vulkanikus folyamatokra utal. A kevés becsapódási kráter arra utal, hogy a felszín fiatal, legfeljebb félmilliárd éves. A legutóbbi időkig talány volt, miért nem kapcsolódik egyik látható kalderához sem lávaömlés nyoma. 2010-ben az európai Venus Express VIRTIS infravörösképalkotó spektrométerének segítségével több vulkán környékén is felfedeztek fiatal, 2,5 millió évesnél fiatalabb lávafolyásokat, azaz a felszín geológiai értelemben ma is aktív.[8][9] A bolygón nincs lemeztektonikára utaló jel, ami abból fakadhat, hogy kérge túl kemény ahhoz, hogy szubdukció menjen végbe.
| |
|
|
Öröknaptár
Nem tudod, milyen napon születtél?
Válaszd ki az évet, hónapot és a napot:
|
|
|
|
Kapcsolódó irodalom
Conze, Edward: A buddhizmus rövid története, Budapest: 1999.
Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története 2., Budapest :1995.
Glasenapp, Helmuth: Az öt világvallás, Budapest: 1975.
Hetényi Ernõ: Buddhizmus a buddhológia tükrében, Budapest: 1989.
Hetényi Ernõ: Buddha, Dharma, Sangha, Budapest: 1994.
Körösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanítása, Bukarest: 1982.
Küng, Hans - Bechert, Heinz: Párbeszéd a buddhizmusról, Budapest: 1999.
Rawson, Philip: Az indiai civilizáció, Budapest: 1983.
Schmidt József: Buddha élete, tana, egyháza, Budapest: 1995.
Takács László: A buddhizmus kialakulása, Budapest: 1984.
Téchy Olivér: Buddha, Budapest: 1986.
Vekerdi József: Buddha beszédei, Budapest: 1989.
Zago, Marcellino: A buddhizmus, Budapest: 1995
Skilton, Andrew: A buddhizmus rövid története, Corvin Kiadó, 1997
Porosz Tibor (ford.): Lótusz szútra, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1995
Hamar Imre: Buddha megjelenése a világban, Balassi Kiadó, 2002
Buswell, Robert E.: Encyclopedia of Buddhism, Macmillian 2004
Williams, Paul: Mahayana Buddhism: The Doctrinal Foundations, Routledge, 2009
Tibeti halottaskönyv.
|
Kapcsolódó filmek
A békés harcos útja
Kis Buddha
Szamszára
Tavasz, nyár, ősz, tél, tavasz
Démonok a világ tetején
Tibeti halottaskönyv
Kundun
Tibeti jógik
Milarepa
Chihiro
Totoro
Saint Oniisan
Tűz a hó alatt
Hét év Tibetben
|
|
Izgalmas irodalom