|
|
Babonák |
|
Kéményseprő
Szerencsét hoz-e a kéményseprő?
Ismered a babonát, miszerint a kéményseprő szerencsét hoz? Az e köré a hivatás köré csoportosuló hiedelmeknek többféle válfaja létezik, és sokakat érdekel, hogy mi az eredete ennek a babonának. Vajon miért hisznek olyan sokan ebben a különös szerencsehozóban? Ha téged is érdekel a kérdés, tarts velünk, és megtudod!
Mit is kell tennünk, ha kéményseprőt látunk? Először is gyorsan valamiféle gombot keresünk a ruházatunkon, s azt jól megcsavargatjuk, közben pedig le sem vesszük a szemünket a - lehetőleg kormos képű - szerencsehozóról. Így tartja a babona. De vajon miért alakult ki ez a hiedelem? Miért éppen a kéményseprők tisztes foglalkozását szemelte ki az emberiség a szerencse bálványául?
Természetesen többfajta magyarázata is létezik a babona eredetének. Az egyik szerint például úgy keletkezhetett, hogy amikor a fiatal lányok találkoztak a fekete füstfaragóval, utána mindig azt mondták, hogy "szerencsém volt, mert nem kormozott össze". Egyfajta elképzelés szerint ebből a mondókából a mai korra csak az maradt meg, hogy "szerencsém lesz, hiszen találkoztam egy kéményseprővel".
Ám a legvalószínűbb története a hiedelem kialakulásának mégis csak az, hogy azért hoz szerencsét a kéményseprővel való találkozás, mert régen azoknál a házaknál, ahova mentek, nem fordult elő a tüzelésből eredő tragédia, nem égett le a ház. Manapság az olaj-, gőz- és gázfűtés korában el sem tudjuk képzelni, mit jelentett régen az a bizonyos "családi tűzhely": nemcsak a meleget és a főtt ételt, hanem magát az életet is. A tűz azonban nemcsak az ember legjobb barátja, hanem az egyik legveszedelmesebb ellensége is. A fából épült vagy gerendavázas, náddal, zsúppal fedett házakra különösen veszélyes volt a tűz. Ezért az az ember, aki a kéményt rendben tartja, a tűztől óv, vagyis nagyon fontos személyiség.
Ám létezett a tűzhelynek egy másik - ősi, mitikus - jelentősége is. A római hiedelem szerint a tűzhelyben lakott a család védő szelleme. A sztyeppéken élő népek úgy tudták, hogy a sámán az elrévülésekor a sátor füstnyílásán át közlekedik a szellemekkel együtt. Így ragadhatott a kéménnyel, tűzhellyel kapcsolatban álló kéményseprőre is valami a jótékony szellemek dicsfényéből. Ezen, pedig még az sem változtatott, hogy fekete, szurkos és kormos, mint az ördög.
Ám babonák, tévhitek ide vagy oda, a titokzatos kéményseprők ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk. Szerencsehozó erejük valószínűleg nincs, ám örülni azért lehet a velük való találkozásnak, hiszen a tűzzel nem jó játszani!
Forrás: http://www.mek.iif.hu/
A képek forrásai: http://www.town.gibsons.bc.ca/unjimages/imagesOnes/chimneySweep.gif http://home.wamego.net/jaeklund/IN00297_.gif http://www.smittysinc.com/graphics/buttons/sweeper.gif http://www.luckychimneysweep.co.uk/images/lucky_chimney_sweep.gif
| |
|
|
Öröknaptár
Nem tudod, milyen napon születtél?
Válaszd ki az évet, hónapot és a napot:
|
|
|
|
Kapcsolódó irodalom
Conze, Edward: A buddhizmus rövid története, Budapest: 1999.
Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története 2., Budapest :1995.
Glasenapp, Helmuth: Az öt világvallás, Budapest: 1975.
Hetényi Ernõ: Buddhizmus a buddhológia tükrében, Budapest: 1989.
Hetényi Ernõ: Buddha, Dharma, Sangha, Budapest: 1994.
Körösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanítása, Bukarest: 1982.
Küng, Hans - Bechert, Heinz: Párbeszéd a buddhizmusról, Budapest: 1999.
Rawson, Philip: Az indiai civilizáció, Budapest: 1983.
Schmidt József: Buddha élete, tana, egyháza, Budapest: 1995.
Takács László: A buddhizmus kialakulása, Budapest: 1984.
Téchy Olivér: Buddha, Budapest: 1986.
Vekerdi József: Buddha beszédei, Budapest: 1989.
Zago, Marcellino: A buddhizmus, Budapest: 1995
Skilton, Andrew: A buddhizmus rövid története, Corvin Kiadó, 1997
Porosz Tibor (ford.): Lótusz szútra, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1995
Hamar Imre: Buddha megjelenése a világban, Balassi Kiadó, 2002
Buswell, Robert E.: Encyclopedia of Buddhism, Macmillian 2004
Williams, Paul: Mahayana Buddhism: The Doctrinal Foundations, Routledge, 2009
Tibeti halottaskönyv.
|
Kapcsolódó filmek
A békés harcos útja
Kis Buddha
Szamszára
Tavasz, nyár, ősz, tél, tavasz
Démonok a világ tetején
Tibeti halottaskönyv
Kundun
Tibeti jógik
Milarepa
Chihiro
Totoro
Saint Oniisan
Tűz a hó alatt
Hét év Tibetben
|
|
Izgalmas irodalom