|
|
Babonák |
|
Péntek 13.
|
|
Péntek tizenharmadika |
( Fittség.hu ) |
08-02-01 04:00 |
A péntek a néphit szerint igencsak gonoszjáró nap. A péntek, ha ráadásul tizenharmadikára esik, akkor még erősebben fogékony ez a nap a boszorkányok megidézésére, a boszorkányságra, a mágiára. A napi javas a mai napra kellemes repülős álmokat jósolt, s friss ébredést. A babona szerint e napon beszedett orvosság nem használ, a ma szedett füvek ártó füvek. Nem véletlen, hogy böjti nap, sőt kiemelten böjtölésre való nap a mai. | | |
Pénteki babonaságok A pénteken varrott ruha mindig balul sikerül, és aki ma gyújt be a kályhába, annak könnyen leéghet a háza, legalábbis Dunántúlon így tartották. Sőt, azt is mondták, hogy aki pénteken kezd ruhát varrni, vasárnapig meghal. Ha valamely állat pénteken ellik, a most született kis állat rossz lesz. A malac könnyen megdöglik, a ló rúgós lesz, a tehén bökős.
A 13. Szám Sokan a 13-nak babonás jelentőséget tulajdonítanak. Vannak, akik félnek tőle - például van, aki este, lefekvés előtt engesztelésül 13-szor érinti meg az asztalt, vagy az a kényszerképzete, hogy a szobájában 13 tárgyat kell megérintenie. Mások beszédjükben, írásukban kerülik a 13-as számot, a 13 betűből álló szót vagy a 13 szóból álló mondatot. Amerikában a nagy felhőkarcolókban nincs 13. Emelt és 13. Számú lakás sem, mert baljósnak tartják ezt a számot. Hogy ebből mi igaz, mi nem, nem tudni, de egy budapesti 13. Emeleti panellakást körülbelül tízszer nehezebb eladni, mint ugyanazt a 14., vagy 12. Emeleten. Ismét mások viszont a 13-as számhoz babonásan ragaszkodnak. Például a sportolók mezük számozásánál, viselésénél, stb.
Ma nem megyek sehová! A péntek 13. Sok emberre olyan erős hatással van, hogy ilyenkor ki sem dugják orrukat a lakásból. Egy ismerős cégvezetőnő például ilyenkor nem vesz főzőkanalat a kezébe, nem használ elektromos tárgyakat, nem mozdul ki a házából, nem veszi fel a telefont, nehogy rossz hírt kapjon. Ugyanő - az angol szokáshoz ragaszkodva - soha nem megy tizenharmadiknak vendégségbe, mert attól tart, hogy meg fog halni valaki a társaságból. Ha véletlenül 13 darab gyümölcs kerül a zacskóba a zöldségesnél, vagy bármilyen árucikkből ennyit vásárol, egyet elajándékoz egy koldusnak, hogy elvigye a szerencsétlenségét. A tizenhármas számmal kapcsolatos babonák száma tehát végtelen.
Mit mond a számmisztika? A számmisztika szerint a 13-as szám sem nem szerencsés, sem nem szerencsétlen. Egy szám a sorból. Olyan, amilyenné tesszük. Nem determinál. Ha tehetjük, azért a mai napon ne végezzünk házi munkát, inkább engedjük át a napot a pihenésnek, és tegyük emlékezetessé egy jó programmal, vagy mondjunk vegyük sorra annak a 13 barátunknak a nevét, akinek már régóta el akarjuk mondani, hogy kedveljük, és használjuk fel a húsvét ürügyét, küldjünk nekik egy képeslapot!
Forrás: Harmonet
Péntek 13. - a A legelterjedtebb babona
kezdődik, mint minden átlagos nap, de egy idő után úgy érezzük jobb lett volna inkább ágyban maradni. Péntek tizenharmadikán kicsit más szemmel nézünk a világra, főleg azok, akik babonások, és ez a lényege magának a babonának is: hiszen valójában össze nem függõ dolgok között rejtett összefüggést tételez fel. Sok ilyet ismerünk, a fekete macska szerencsétlenséget hoz, az összetört tükör 7 év magány, ha valaki csuklik, azt emlegetik; ha gyertyáról gyújtunk rá, valahol a világban meghal egy tengerész... Vannak újfajta babonák, jóslatok is: zöld Trabant szerencsét hozhat, és természetesen vannak saját babonáink, amit bárki rigolyának vélhet, mégsem az: nem lépünk rá az úttest vonalaira, mert balszerencsénk lesz. Vannak, akik jóshoz fordulnak, mondjuk babonából, de nem minden esetben ez a megoldás a megfelelő… A babonás dolgok közt semmilyen kapcsolat nem igazolható sem természettudományosan, sem vallási kinyilatkoztatásból. Néha a józan észnek is ellent mondanak, és valljuk meg, egyes estekben nevetségesek is.
Néhány nem biztos, hogy jó tanács: tartsunk otthon fekete macskát, mindig nem viheti el a szerencsénket, a szanaszét tört tükörrel is tehetnénk valamit, hogy visszafordítsuk azt a szerencsétlenséget, hogy hét évig nem megy férjhez az áldozat, szórjunk folyamatosan sót a vállunk felett, mert biztos hogy jelent valamit babonaügyben, de akkor is jó ez, ha valaki valóban sóért kopogtat a vállunkon... A babona utóhatásai szinte azonnal el is múlnak, és bár ártalmatlannak tűnhet egy-egy babona elfogadása, komolyabb tévedések alapja lehet.
|
|
| |
|
|
Öröknaptár
Nem tudod, milyen napon születtél?
Válaszd ki az évet, hónapot és a napot:
|
|
|
|
Kapcsolódó irodalom
Conze, Edward: A buddhizmus rövid története, Budapest: 1999.
Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története 2., Budapest :1995.
Glasenapp, Helmuth: Az öt világvallás, Budapest: 1975.
Hetényi Ernõ: Buddhizmus a buddhológia tükrében, Budapest: 1989.
Hetényi Ernõ: Buddha, Dharma, Sangha, Budapest: 1994.
Körösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanítása, Bukarest: 1982.
Küng, Hans - Bechert, Heinz: Párbeszéd a buddhizmusról, Budapest: 1999.
Rawson, Philip: Az indiai civilizáció, Budapest: 1983.
Schmidt József: Buddha élete, tana, egyháza, Budapest: 1995.
Takács László: A buddhizmus kialakulása, Budapest: 1984.
Téchy Olivér: Buddha, Budapest: 1986.
Vekerdi József: Buddha beszédei, Budapest: 1989.
Zago, Marcellino: A buddhizmus, Budapest: 1995
Skilton, Andrew: A buddhizmus rövid története, Corvin Kiadó, 1997
Porosz Tibor (ford.): Lótusz szútra, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1995
Hamar Imre: Buddha megjelenése a világban, Balassi Kiadó, 2002
Buswell, Robert E.: Encyclopedia of Buddhism, Macmillian 2004
Williams, Paul: Mahayana Buddhism: The Doctrinal Foundations, Routledge, 2009
Tibeti halottaskönyv.
|
Kapcsolódó filmek
A békés harcos útja
Kis Buddha
Szamszára
Tavasz, nyár, ősz, tél, tavasz
Démonok a világ tetején
Tibeti halottaskönyv
Kundun
Tibeti jógik
Milarepa
Chihiro
Totoro
Saint Oniisan
Tűz a hó alatt
Hét év Tibetben
|
|
Izgalmas irodalom
Conze, Edward: A buddhizmus rövid története, Budapest: 1999.
Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története 2., Budapest :1995.
Glasenapp, Helmuth: Az öt világvallás, Budapest: 1975.
Hetényi Ernõ: Buddhizmus a buddhológia tükrében, Budapest: 1989.
Hetényi Ernõ: Buddha, Dharma, Sangha, Budapest: 1994.
Körösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanítása, Bukarest: 1982.
Küng, Hans - Bechert, Heinz: Párbeszéd a buddhizmusról, Budapest: 1999.
Rawson, Philip: Az indiai civilizáció, Budapest: 1983.
Schmidt József: Buddha élete, tana, egyháza, Budapest: 1995.
Takács László: A buddhizmus kialakulása, Budapest: 1984.
Téchy Olivér: Buddha, Budapest: 1986.
Vekerdi József: Buddha beszédei, Budapest: 1989.
Zago, Marcellino: A buddhizmus, Budapest: 1995
Skilton, Andrew: A buddhizmus rövid története, Corvin Kiadó, 1997
Porosz Tibor (ford.): Lótusz szútra, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1995
Hamar Imre: Buddha megjelenése a világban, Balassi Kiadó, 2002
Buswell, Robert E.: Encyclopedia of Buddhism, Macmillian 2004
Williams, Paul: Mahayana Buddhism: The Doctrinal Foundations, Routledge, 2009
|
|
|