|
|
Babonák |
|
Boszorkányok hónapja
Az év legsötétebb hónapjában feltárunk néhány jóstechnikát: megmondhatjuk, kinek lesz szerencséje, férje, netán aranya. Most kiderül, ki a boszorkány!
December az év legsötétebb hónapja, ilyenkor minden boszorkánylelkületű ember kiélheti mágikus vágyait. A néphagyomány is számos - a természethez kapcsolódó - mondát, sőt technikát (!) hagyott ránk.
December 4-én, Borbála napján a hajadon lányok a cseresznyefa ágát vízbe állították, s ha karácsonyra kivirágzott, megnyugodhattak, mert az házasságot jelentett számukra. Viszont aznap nem léphetett férfi vendég a házba, mert az bizony elvitte a szerencséjüket.
Érdekesség, hogy Szent Borbála a tüzérek, ágyú- és harangöntők, illetve a bányászok védőszentje, akik 1945-ig munkaszünettel ünnepelték napját.
December 6. Szent Miklós napja , aki a görög-keleti egyház egyik legfontosabb szentje. Mai ünneplése i.sz. 4. századi ténykedésének köszönhető: a legenda szerint segítette a nincsteleneket, szegényeket (például egyszer egy nyitott ablakon dobott be aranyakat három hajadonnak, akik ezáltal tisztességgel mehettek férjhez).
Luca napja (december 13.) a régi időszámítás szerint az év legrövidebb nappala, és egyben a leghosszabb éjszakája, nem csoda hát, hogy gonoszjárástól tartottak őseink. Nem is várták tétlenül a szellemeket: bezárkóztak házaikba, s fokhagymával bekenték, majd bereteszelték a zárakat, annak szaga ugyanis távol tartja rossz szellemeket. S ha mindez nem segített, a harangot is félreverték, bízva abban, hogy annak hangja elűz minden leselkedő gonoszt.
Ezen a napon a háziasszonyok búzát kezdtek csíráztatni . Ha Szentestére, azaz december 24-re szárba szökkent az újbúza, az termékenységet, gazdagságot, egészséget, boldogságot hozott a ház lakóinak.
Amikor ez a szokás dívott, még nem volt divat elfogyasztani a csírát, helyette az asztalt vagy az ablakpárkányt díszítették a zsenge, fűzöld búzaszálak, melyek akár 35-40 cm magasra is megnőttek. A búza karácsony esti állapotából lehet követ-keztetni a következő évi termésre is: ha kilátszik a búza körül a gyertya, kevés - ha nem látszik, bőséges lesz a termés.
E napon kezdték faragni a Luca-székét , melyet karácsonyra kellett elkészíteni, hogy azt a templomba felállítva kiderítsék, ki a falu boszorkánya. Ha a székre állított lányon szarvak nőttek, nem kellett más bizonyosság, boszorkánynak minősítették, és helyben el is égettek.
Szerző/Forrás: Ney Katalin
|
| |
|
|
Öröknaptár
Nem tudod, milyen napon születtél?
Válaszd ki az évet, hónapot és a napot:
|
|
|
|
Kapcsolódó irodalom
Conze, Edward: A buddhizmus rövid története, Budapest: 1999.
Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története 2., Budapest :1995.
Glasenapp, Helmuth: Az öt világvallás, Budapest: 1975.
Hetényi Ernõ: Buddhizmus a buddhológia tükrében, Budapest: 1989.
Hetényi Ernõ: Buddha, Dharma, Sangha, Budapest: 1994.
Körösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanítása, Bukarest: 1982.
Küng, Hans - Bechert, Heinz: Párbeszéd a buddhizmusról, Budapest: 1999.
Rawson, Philip: Az indiai civilizáció, Budapest: 1983.
Schmidt József: Buddha élete, tana, egyháza, Budapest: 1995.
Takács László: A buddhizmus kialakulása, Budapest: 1984.
Téchy Olivér: Buddha, Budapest: 1986.
Vekerdi József: Buddha beszédei, Budapest: 1989.
Zago, Marcellino: A buddhizmus, Budapest: 1995
Skilton, Andrew: A buddhizmus rövid története, Corvin Kiadó, 1997
Porosz Tibor (ford.): Lótusz szútra, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1995
Hamar Imre: Buddha megjelenése a világban, Balassi Kiadó, 2002
Buswell, Robert E.: Encyclopedia of Buddhism, Macmillian 2004
Williams, Paul: Mahayana Buddhism: The Doctrinal Foundations, Routledge, 2009
Tibeti halottaskönyv.
|
Kapcsolódó filmek
A békés harcos útja
Kis Buddha
Szamszára
Tavasz, nyár, ősz, tél, tavasz
Démonok a világ tetején
Tibeti halottaskönyv
Kundun
Tibeti jógik
Milarepa
Chihiro
Totoro
Saint Oniisan
Tűz a hó alatt
Hét év Tibetben
|
|
Izgalmas irodalom