Tény mindenesetre, hogy a jó angyalok a Szentírásban kizárólag férfiként jelennek meg; az egy-két női jellegű angyalfejedelem pedig (például a „Babilón leánya”, „Jézabel szelleme”, az „ég királynője”) gonosz szereplők, és az sem biztos, hogy eredeti természetük szerint – a prófétai képtől elvonatkoztatva – is női neműek. A dicsőséges és a teljesen kiüresített, emberként való angyali jelenések közötti átmeneti esetekről is tudósít a Szentírás: például Sámson anyja meg volt róla győződve, hogy egy emberrel találkozott – csak az tűnt fel neki, hogy „a tekintete olyan volt, mint az Isten angyalának tekintete, igen rettenetes” (Bír 13:6). Ebben az esetben tehát csak a tekintet volt árulkodó, amely – más bibliai helyek tanúsága szerint – ilyen esetben a villámhoz vagy fémnek a felszínéhez hasonlít. Ha tehát ilyen tekintettel találkozunk, gyanút foghatunk: angyallal állunk szemben. István vértanúról jegyzi fel az Apostolok cselekedetei, hogy kihallgatásakor „a Szanhedrinben ülők pedig valamennyien meredten bámultak rá: olyannak látták az arcát, mint egy angyalét” (Csel 6:15). Más esetek tanúsága szerint viszont még ezt az árulkodó jegyet is el tudják rejteni – ilyenkor teljesen olyanok, mint az emberek. Lót történetére is emlékeztetve jegyzi meg Pál: „Az idegenek iránti szeretetről ne feledkezzetek meg, mert ily módon egyesek – tudtukon kívül – angyalokat látnak vendégül.” (Zsid 13:2)

A mennyei hierarchia

Isten teremtésében és királyságában jog és rend uralkodik. A Biblia világosan beszámol arról, hogy az angyalok százmilliói szigorú hierarchiában, katonai jellegű szervezettségben („seregek”, „légiók”) élnek. Jóllehet nincs egyértelműen kinyilatkoztatva, de számos utalásból – a pátriárkák családjának, Jézus tanítványainak, Izrael szervezettségének számszerű adataiból – arra következtethetünk, hogy a három–tizenkettő–hetvenes tagoltság jellemzi seregük hierarchiáját. Isten egy, aki három személyben jelentette ki magát; három ősatya volt (Ábrahám, Izsák, Jákob); Jézus három főapostolt választott ki (Péter, János, Jakab). A harmadik ősatyának tizenkét fia, Jézusnak tizenkét apostola volt. Jákob teljes háznépe hetven főből állt; Élimben tizenkét forrás és hetven pálmafa volt; a Mózesben lévő Szent Szellemet Isten hetven vénre öntötte ki; Jézus hetven tanítványt küldött el maga előtt; stb.

A Szentírás három főangyalt nyilatkoztat ki: Michaélt (Mihály), Gabriélt (Gábriel), valamint Hélél ben Sáchárt (Lucifer), aki elbukott, és a gonosz angyalok vezetőjeként Sátánná lett. A Jelenések könyvének egy utalása szerint az angyalok egyharmadát rántotta magával a lázadásba, ez is a hármas felosztást látszik megerősíteni. A tizenkettes számról nem sokat tudunk ebben a vonatkozásban, a Jelenések könyve azonban beszámol a mennyben közvetlenül Isten mellett trónokon ülő kétszer tizenkét „vénről” (preszbüteroszról, azaz mennyei presbiterről), akikről nem tudjuk, milyen lények, angyalok-e, avagy emberek (vagy más valamik). A már Jézus korában is közkeletű zsidó felfogás szerint ezek alatt van még hetven angyalfejedelem, a hetven földi nemzet irányítói. Ezek közé sorolódik, ámde kiemelt rangban – úgynevezett „nagy”, illetve „előkelő fejedelem” – Michaél is, Izrael védőangyala. A többi hatvankilenc földi nemzet felett álló fejedelem sajnos mind a bukott angyalok közé, a Sátán vezetése alá tartozik (Dán 10:21), mivel – úgy tűnik a Szentírásból – a Föld és környéke Lucifer uralmi területe volt, ezért ezt a világot magával rántotta a bukásba még az ember teremtése előtt.

A legfelsőbb angyali rendek közé tartoznak még a kerubok – kérdés, hogy a három főangyal kerub is-e egyúttal, vagy sem. Annyi bizonyos, hogy a Sátánná lett Lucifer egyúttal kerub is volt; ezért elképzelhető, hogy Michaél és Gabriél is azok. A Sátán levettetése óta négy kerubról tudunk összesen. Hozzájuk hasonló – sőt talán velük azonos, csak más néven említett – lények a szeráfok is.

Pál a kolosszeiekhez írott levelében felülről lefelé átfogóan felsorolja a mennyei hierarchia rendjeit (1:16). Isten után a trónok (thronosz) következnek – ezeket azonosíthatjuk a Jelenések könyvében található huszonnégy, közvetlenül Isten mellett elhelyezett trónszéken ülő vénnel (mások nem ülnek trónokon a mennyben János beszámolója szerint, csak ők). Ezek valószínűleg azonosak a Dániel könyvében található ítélőkkel, akik szintén ülnek a mennyben Isten színe előtt, míg mindenki más áll. Ezt a szintet, a trónok szintjét a bukás, úgy tűnik, nem érintette. Funkciójuk a világmindenség feletti bíráskodás és a törvényhozás: a vének koszorút viselnek, ami a János korabeli társadalomban aszenátorok jelvénye volt.

A trónok után Pál az uralmak (küriotész) szintjét említi. Az urat jelentő kürioszból képzett görög szó érdekes módon személytelen valóságot fejez ki: uralom, tekintély. Ez tehát elsősorban pozícióra utal, amelyet talán más-más személyek egymást váltva is betölthetnek. Erről a szintről nem tudunk meg többet a Szentírásból, legfeljebb még annyit, hogy a bukás valószínűleg őket sem érintette. (Hacsak nem a kerubok töltik be ezt a pozíciót, ugyanis a Jelenések könyvében a trónok mellett csak ez a négy lény van még Isten közvetlen környezetében.)

Az uralmak alatti következő szint: a fejedelmek, vezetők (arkhé) . Az Efeszosziakhoz írt levél 6. fejezete szerint ezek a lények már abba a kategóriába tartoznak, akik ellen a keresztényeknek harcolniuk kell, tehát bukott angyalok. Minden bizonnyal azonosíthatók a fentebb már említett, nemzetek fölött álló angyalfejedelmekkel, amelyeket Dániel rósnak (fej) nevez, konkrétan említve Perzsia és Görögország fejedelmét, akik ellen Gabriél és Michaél harcolnak (Dán 10:13–21). Michaélt itt más titulussal különbözteti meg: a legelső fejedelmek egyikének (achad hasszárim hárisónim) nevezi, egyértelműen Izrael angyalaként azonosítja, később pedig a nagy fejedelemnek (hasszár haggádol) nevezi. Júdás levele Michaélt arkhangelosznak, azaz angyalfejedelemnek nevezi. Ez tehát magasabb kategória, mint a nemzetek felett álló bukott angyali fejedelmek.

Az arkhék, vagyis fejedelmek alatti következő szint a hatalmak, hatalmasok (exuszia) . Pál szintén a keresztények ellenségeiként említi őket. Természetesen a Földön kívüli szférában lehetnek olyan arkhék és exusziák, amelyek nem vettek részt a lázadásban.

Az ezek alatti szintek felsorolását az Efeszosziakhoz írt levél 1. és 6. fejezetében találjuk meg. Itt az exusziák, azaz a hatalmak alatt az erők (dünamisz) következnek. Az arkhék, az exusziák és a dünamiszok működését a görög nyelvhasználat alapján úgy értelmezhetjük, hogy az első rend, a fejedelmek a jogalkotás, törvényhozás funkciójában vannak; a hatalmak a jogérvényesítést gyakorolják; az erők pedig a legalsó szint, amely megvalósítja a fentiek döntéseit. Ha a mai politikai berendezkedéshez hasonlítjuk, akkor az arkhék azok a – bukott – angyalok, akik a parlamenti képviselőkhöz hasonlóan törvényeket hoznak, akik a nemzetek bűneit kihasználva afféle jogi szakértőkként az átok, a romlás, a nyomorúság, a szellemi sötétség szankcióiról döntenek, azokat kiszabják. Az exusziák azok, akik ezek végrehajtását intézik, hasonlóan a miniszterekhez, minisztériumokhoz; végezetül a dünamiszok, erők úgymond a rendőrségnek felelnek meg, amely konkrét, valóságos erővel, kényszerrel megvalósítja, betartatja a meghozott törvényeket.

Az Efeszosziakhoz írt levél 1. fejezete az uralmakat az erők alatti szinten említi. A 6. fejezetben pedig ezek alatt olvasunk még „e sötétség világ feletti [erőszakkal] uralkodói” -ról (koszmokratoresz tu szkotusz tutu) , valamint a gonoszság szellemeiről (ta pneumatika tész ponériasz) , amelyek az ég felett (epuraniosz) vannak. E legutóbbi kifejezést a levegőég (a Föld atmoszférája) feletti egekre, az úgynevezett második, illetve harmadik égre használja a Szentírás – itt minden bizonynyal a második égre vonatkozik.

Ezek az angyali szintek már valamennyien Istennel és az emberrel szemben álló, ellenséges birodalomként szerepelnek. A Sátánt ugyanebben a levélben Pál így nevezi: a levegő (levegőég, légkör) hatalmának a fejedelme (arkhón tész exusziasz tu aerosz), megjelölve ezzel – Ádám bukása óta – fő uralmi területét: a Föld atmoszféráját. Ezt – valamint azt is, hogy valamennyi nemzet fejedelme bukott angyal – alátámasztja az, amit Jézusnak mondott a Sátán, amikor megkísértette: „Egy pillanat alatt megmutatta neki a lakott világ öszszes országát, majd ezt mondta neki a Rágalmazó: »Neked adom mindezt a hatalmat és ezek dicsőségét, mert átadták nekem, és annak adom, akinek akarom…«” (Lk 4:5–7) Jézus ezt a tényt nem tagadta.

A politika igazi irányítói

Bármilyen megalázóan is hangzik számunkra, emberek számára: a Földön zajló politikai, társadalmi, vallási és kulturális életet sokkal mélyebben meghatározza ezeknek az angyali fejedelmeknek a tevékenysége, valamint Isten angyalainak a beavatkozásai, az ellenséges területen végrehajtott „kommandós akciói”, mint az emberi törekvések. Gabriél angyal betekintést ad Dánielnek az égben zajló háborúk menetébe: Cirus (Kürosz, Kóres) perzsa király uralkodásának harmadik évében látogatja meg őt a hírnök, és elmondja, hogy egész mostanáig a Perzsa Birodalom felett álló angyalfejedelemmel harcolt, mígnem segítségére jött Michaél, akivel együttesen sikerült áttörniük, hogy aztán az isteni üzenetet elhozhassa Dánielnek. Gabriél ezután a perzsa királyoknál maradt, és teljesen visszaszorította a birodalom bukott angyalfejedelmét. Majd bejelenti, hogy amikor ezzel végez, Görögország angyalfejedelme jön majd, és az ellen kell harcolnia – s a fejedelmek közül egy sincs vele, kivéve Michaélt.

Miközben az égben zajlott mindez, a földön a következők történtek: a Perzsa Birodalom megdöntötte a Babilóni Birodalmat, amely hetven évvel korábban fogságba hurcolta a zsidókat, és lerombolta Isten Templomát és a szent várost, Jeruzsálemet. Amikor Cirus hatalomra került, rövidesen engedélyt adott a zsidóknak a hazatelepülésre, valamint a Templom újjáépítésére, sőt segítséget is nyújtott ehhez. Vegyük észre, hogy ezek az események időben pontosan egybeesnek azzal, amikor Gabriél legyőzi a Perzsa Birodalom felett álló gonosz angyalt, majd – mintegy annak a helyébe lépve – „ott marad a perzsa királyoknál”, vagyis Cirusnál és Dáriusnál, aki a társuralkodója volt. Ez állt tehát a birodalom szokatlan „megszelídülésének”, a zsidók melletti kiállásának hátterében a szellemvilágban: Gábriél rejtett jelenléte és befolyása a királyi udvarban.

Néhány évvel később azonban, Cirus uralma után, erőteljes támadás éri a jeruzsálemi építkezést: a környező, szintén perzsa uralom alatt álló nemzetek vádiratot, feljelentést írnak a zsidók ellen, mondván, hogy ha felépítik Jeruzsálemet, akkor az egy lázadó város lesz, amely nem fog adót fizetni, s a birodalomtól való elszakadást keresi majd. A perzsa udvarban hitelt adnak a levélnek, és betiltják az építkezést, amely le is áll egy időre. Pontosan ekkor egy másik próféta, Zakariás nyer betekintést a szellemvilágba, és látja, hogy Jósua főpap, a templomépítés két vezetője közül az egyik, Isten színe előtt áll, de jobbja felől ott áll a Sátán is, aki folyamatosan vádolja őt. Ekkor azonban az Úr angyala megdorgálja a Sátánt, majd a piszkos ruhákba öltözött Jósuát átöltözteti tiszta ruhába, és „eltávolítja bűneit”. Láthatjuk, hogy a politikai események, a vádemelés hátterében (a feljelentés, vádirat héberül szitná a szátán, azaz vádló szóból!) a szellemi világban angyalok szintjén zajló konfliktus állt.

E látomást követően Zakariás és Aggeus próféták felszólítják a zsidókat, hogy engedély nélkül is folytassák az építkezést; majd levelet írnak a perzsa udvarba. A levél hatására Dárius utánanézet a cirusi rendelkezéseknek, majd megtalálva őket engedélyezi, sőt a birodalom védelme alá helyezi az építkezést, mi több, anyagi támogatást is biztosít hozzá. A Templom felépül, később pedig a zsidók természetfölötti módon megmenekülnek Hámán (Eszter könyve), majd a szamaritánusok (Nehémiás könyve) gyilkos terveitől, és egész Jeruzsálemet helyreállítják: Gabriél még mindig a perzsa királyoknál lakik.

Biztosak lehetünk abban, hogy a Föld politikai, társadalmi, vallási és kulturális életét korunkban, napjainkban is ugyanilyen erőteljes módon határozzák meg a jó és gonosz angyalok küzdelmei – s az ezekbe való betekintés nélkül nem érthetjük meg pontosan, mi is történik körülöttünk. A legtöbb hívő például szilárdan meg van győződve arról, hogy a 2001. szeptember 11-ei események, a World Trade Center két tornyának az összeomlását eredményező terrortámadás mögött gonosz angyalok akciója áll, hiszen a néhány óra alatt lezajló események ember- és természetfeletti intelligenciát, erőt és gonoszságot demonstráltak, és az egész világ szellemi, politikai, sőt vallási, kulturális állapotát – ma még be sem látható léptékben – gyökeresen megváltoztatták.

A három főangyal

A három főangyal nevét a Szentírás kinyilatkoztatja. Közülük is a vezető, a rabbinikus irodalom szerint „az Úr angyala”, s egyben a hetven nemzeti fejedelem egyike, Izrael angyala, Michaél, akinek a neve azt jelenti: „Ki olyan, mint Isten?” Ő a bukott fejedelemnek, a Sátánnak a legfőbb ellenfele, s ez nevében is benne van: hiszen a Sátán fő célja, hogy olyanná tegye magát, mint Isten – s erre „válaszol” Michaél neve: ki olyan, mint Isten? Gabriél a másik nagy fejedelem, ő – úgy tűnik – nem kötődik egyetlen nemzethez sem, feladata a Messiásra, a megváltásra vonatkozó kinyilatkoztatások eljuttatása Isten embereihez. Nevének jelentése: „Isten hőse” .

A harmadik fejedelem eredeti neve Hélél ben Sáchár volt, amely azt jelenti: Ragyogó / Fénylő / Dicsérő, Hajnal fia. Ezt a héber nevet (Ézs 14:12) fordították le a Szeptuaginta készítői Heószforosznak, azaz Hajnalcsillagnak, ennek latin fordítása pedig a Lucifer név (mindkettő Fényhordozót jelent). Ő lázadt fel és bukott el még az ember teremtése előtt, és kapott új nevet: héberül Szátán, görögül Diabolosz, azaz: Vádló, Rágalmazó, Ellenálló, Ellenség.

Jóllehet az univerzumnak azt a részét, amelyet függetlenségi törekvéseivel elszakított Isten uralmától, Isten ítélettel sújtotta, az angyali rendek előtt mégis csak akkor nyert minden kétséget kizáró módon bizonyítást e fejedelemről, hogy velejéig gonosz, és függetlenségi törekvései, valamint vádaskodásai minden pozitívumot nélkülöznek, amikor Jézust, Isten ártatlan Fiát megölte (Jn 12:31–32; 16:11). Úgy tűnik, hogy a jogszerűséget végtelenül tisztelő mennyei világban mindaddig megillette az „ártatlanság vélelme”, hiszen a többiekkel együtt bejárhatott Isten jelenlétébe (Jób 1:6–19; 2:1–7; Zak 3:1–2; Lk 22:31–32), s ott szót emelhetett. Voltaképp az egész emberi üdvtörténelem nem más, mint isteni per, kozmikus bizonyítási eljárás őellene, majd ítéletének végrehajtása.

Róla azt is tudjuk, hogy oltalmazó kerub volt (Ezék 28:12–19). Bár ő valamennyi bukott angyal, a nemzetek angyalfejedelmei és az egész Föld fölött álló fejedelem, tevékenysége időnként mégis kötődik egyes földrajzi pontokhoz. Istennek ugyanis, amikor megkérdezte a Sátánt, hogy hol járt, rendszeresen így felelt: „Körülkerültem és át- meg átjártam a földet.” (Jób 1:7) Többször is betölti például a Babilón (Bábel) feletti vezető pozíciót, majd egy ideig Türosz fejedelme (i. e. 6. század); aztán a Jelenések könyvének 2. fejezete szerint a kis-ázsiai Pergamonban találjuk meg a székhelyét (i. sz. 1. század), ahol a világ hét csodájának egyikeként számon tartott Zeusz-oltár volt, amelyet János „a Sátán trónjának” nevez; majd Rómába költözik. Egyes bibliatanítók felhívják a figyelmet arra, hogy a pergamoni Zeusz-oltárt az újkorban Berlinbe szállították, s a 20. század első felének eseményeit tekintve nem lehetetlen, hogy néhány évtizedre a német főváros vezetését is átvette a bukott angyalok fejedelme ottani „beosztottjától”.

A A A pergamoni Zeusz-oltár Berlinben. A „Sátán trónja”?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés