A fonal a puhaságot, az alaktalanságot, a képlékenységet, az erőtlenséget szimbolizálja. Minden eddig ismertetett formával ellentétes, mert nincs határozott alakja, nincs erő a mozdulatban, amely létrehozza. Míg az árkádot és a füzért az íveléséről, a szöget a sarkosságáról, darabosságáról ismerhetjük fel, addig a fonalasságnál nincs határozott forma; inkább a jellegtelenség, az elnagyoltság a feltűnő. Hiányzik az eddigi kötésmódokban megszokott ritmus, az emelkedések, süllyedések egymás utáni váltakozása.
Mit találunk helyette? Nyugtalan remegéseket, elfonalasodott, olvashatatlan betűket, esetenként egyenes vonalakat. Mintha menekülne írója a mozgás elöl, minél előbb be akarja fejezni az elkezdett mozdulatot. Az egész írás bizonytalanságot, sietséget, kapkodást tükröz.

Hol keressük a fonalasodást?   Legkönnyebben itt is az „m” és „n” betűkben érhető tetten az így író ember, de többnyire az egész íráskép alaktalansága, megformálatlansága és nem utolsósorban nehezen olvashatósága tükrözi a fonalas írásmódot.

A fonalasan írók jellemző tulajdonságai:  Az így író emberek nem állhatatosak, nem szilárd jelleműek, nem határozottak. Legtöbbször kiszámíthatatlanok, mert mindig a pillanatnyi lelkiállapotuk alapján cselekszenek. Túlérzékenyek, ezért hiányzik belőlük a harmónia, a nyugodtság és a higgadtság. Rendkívül türelmetlenek, nyughatatlanok, bizonytalanok. Intuitívak és alkalmazkodóak, képesek több dologgal is foglalkozni egyszerre. Türelmetlenségük azonban meggátolja őket abban, hogy elmélyüljenek egy témában. Nem szeretik a szabályokat, a formaságokat, ezeket többnyire figyelmen kívül hagyják. Nehezen viselik el a kritikát, rossz az önismeretük. Túlérzékenységük és empátiájuk miatt könnyen rá tudnak hangolódni másokra, átérzik mások problémáit, segítőkészek, együtt érzőek. Határozatlanságuk, érzékenységük miatt könnyen kihasználhatóvá válhatnak.

Tiszta fonalas írással ritkán találkozhatunk, ezek többsége neurotikus, hisztérikus, vagy alkoholista személyekre utal. A tiszta fonalas írást olvashatatlanságukról könnyen felismerhetjük.
 
 

Szó eleji és szóközti fonalasság: írója rapszodikus, gyakran más és más szemszögből képes nézni a dolgokat. Mivel nincsenek határozott elképzelései, elvei, mindig a pillanat dönti el alkalmazkodik-e a helyzethez, vagy szembeszegül vele. Minden érdekli, csapong, de semmi sem köti le igazán, nem kitartó. Nem tartja a maga számára kötelezőnek a társadalom szabályait. Rendkívül türelmetlen, mindig rohan, nyugtalan, ideges. Ha csak teheti, nem nyilvánít véleményt, inkább alkalmazkodást mutat. Érzékenysége miatt nehezen viseli el a kritikát, könnyen megsértődik, visszautasítja azt.

A szóvégi fonalasság megjelenhet árkádos és füzéres írásban is. Mindkettőnél úgy értelmezzük, hogy írója képes más helyzetébe beleélni magát. Empátiáról, együtt érző képességről árulkodik. Gyakrabban figyelhetjük meg pedagógusok, pszichológusok és színészek írásában. Jó diplomáciai érzéket is jelöl, valamint azt is jelzi, hogy írója szorult helyzetekből mindig talál kiutat.
 
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés