III. FEJEZET

Az asztrális test színei

A tisztánlátó számára az asztrális test egyik alapvető sajátossága az, hogy színekből áll, amelyek állandóan villognak, táncolnak benne, ezek a színek érzéseknek, szenvedélyeknek és indulatoknak felelnek meg, és ezek kifejeződései az asztrális anyagban.

Minden ismert szín és sok olyan, ami most még számunkra ismeretlen, a természet minden magasabb síkján létezik, amint azonban az egyik szintről a másikra emelkedünk, egyre finomabbakká, mindinkább fénylőkké válnak, így azokat a színek felső oktávjaiként írhatnánk le. Minthogy ezeket az oktávokat lehetetlen fizikailag papírra vetni, a fenti tényeket szem előtt kell tartani, amikor az asztrális test színes ismertetéseire tekintünk, amelyeket az alábbiakban írunk le.

A következőkben felsoroljuk az alapvető színeket, valamint azokat az érzelmeket, amelyeket kifejeznek.

Fekete: sűrű felhőkben: gyűlölet és rosszindulat.

Vörös: mélyvörös felvillanások általában fekete háttérben: harag.

Skarlátvörös felhő: ingerlékenység.

Ragyogó skarlátpiros: az aura megszokott hátterében: „nemes felháborodás”.

Lángoló vérvörös: félreismerhetetlen, bár nem könnyű leírni: érzékiség.

Barnásszürke: fakó, rideg barnásszürke: önzés, az asztrális test egyik leggyakoribb színe.

Barnásvörös: fakó, majdnem rozsdaszínű: kapzsiság, e szín általában párhuzamos sávokban helyezkedik el keresztben az asztrális testben.

Zöldes-barna: mélyvörös vagy skarlátpiros felvillanásokkal megvilágítva: féltékenység. Az átlagember esetében általában sok van ebből a színből, amikor „szerelmes”.

Szürke: nehéz, ólomszürke: depresszió. A kapzsiság barnásvörös színéhez hasonlóan párhuzamos vonalakban rendeződik el, és ketrec benyomását kelti.

Szürke, hamuszín: csúnya, ijesztő árnyalat: félelem.

Karmazsinvörös: fakó és rideg: önző szeretet.

Rózsaszín: önzetlen szeretet. Amikor különösen ragyogó, és ibolyával átitatott: az emberiség iránt érzett spirituális szeretet.

Narancssárga: büszkeség vagy becsvágy. Gyakran ingerlékenységgel párosul.

Sárga: értelem, a mély és tompa árnyalattól kezdve a ragyogó aranyon keresztül a tiszta és fénylő citrom vagy kankalin-sárgáig. A fakó okkersárga az önző célok felé irányuló képességeket jelzi, a tiszta mézga-sárga határozottan magasabb típusra utal, a kankalin-sárga a spirituális céloknak szentelt értelmet mutatja, az aranysárga a filozófiának vagy matematikának szentelt tiszta értelem jele.

Zöld: általában nagyon változó jelentésű, és helyes értelmezéséhez sok tanulmány szükséges, leginkább alkalmazkodóképességet jelent. A szürkés-zöld, iszapos kinézetű: álnokság és alattomosság. A smaragdzöld: sokoldalúság, ügyesség, találékonyság, amelyeket önzetlenül alkalmaznak. A halvány, fénylő kékeszöld: mély vonzalom és együttérzés, tökéletes alkalmazkodó képességgel párosulva, amelyet egyedül csak ők tudnak adni. A ragyogó almazöld: úgy tűnik, mindig az erős életerővel jár együtt.

Kék: a sötét és tiszta: vallásos érzés. Hajlamos arra, hogy sok más tulajdonsággal átszíneződjön, így jön létre az indigótól vagy a gazdagon mély ibolyaszíntől a piszkos szürkéskékig mindenféle árnyalata. A világoskék: amilyen az ultramarin vagy kobaltkék, egy nemes spirituális eszme iránti áhítat. Az ibolyaszín árnyalat a vonzalom és az áhítat keverékét jelenti. A fénylő liláskék, amelyet általában szikrázó aranyos csillagok is kísérnek: a magasabb rendű spiritualitás, magasztos spirituális törekvésekkel.

Ultraibolya: a pszichikai képességek magasabb és tisztább fejlettségét jelenti.

Infravörös: egy olyan ember alacsonyabb pszichikai képességei, aki belekontárkodik a gonoszságba és a mágia önző formáiba.

Az öröm mind a mentális, mind az asztrális test általános ragyogásában és sugárzásában, valamint a test felületének különleges hullámzásában nyilvánul meg. A vidámság e felület változó pezsgésében mutatkozik meg, és így van ez az állandó derűnél is.

A meglepődés a mentális test éles összehúzódásában nyilvánul meg, és általában átadódik mind az asztrális, mind a fizikai testnek, ezt a vonzalom területének megnövekedett ragyogása kíséri, ha a meglepetés kellemes, míg kellemetlen meglepetés esetén a szürke és barna növekedik meg. Ez az összehúzódás gyakran okoz kellemetlen érzéseket, és néha hat a napfonatra, amikor rosszullétet és ájulást okoz, néha pedig a szívközpontra hat, ez pedig erős szívdobogást, sőt még halált is okozhat.

Meg fogjuk érteni, hogy miután az emberi érzések szinte mindig keverednek más érzésekkel, ezért ezek a színek ritkán tökéletesen tiszták, hanem sokkal gyakrabban kevertek. Így sok szín tisztaságát homályosítja el az önzés rideg barnásszürkéje, vagy festi meg a büszkeség mély narancssárgája.

A színek teljes jelentéséről olvasva még más szempontokat is figyelembe kell venni. Így az asztrális test általános fényességét, körvonalainak viszonylagos határozottságát vagy határozatlanságát, a különféle erőközpontok relatív ragyogását. (Lásd az V. fejezetet.)

Az értelem sárgája, a szeretet rózsaszíne, az áhítat kékje mindig az asztrális test felső részében található, az önzés, a kapzsiság, a csalás és a gyűlölet színei pedig az alsó részében, az érzéki érzelmek tömege általában a kettő között lebeg.

Ebből következik, hogy a fejletlen embernél a tojásalak alsó része nagyobb, mint a felső, így az asztrális test alakja egy csúcsosabb végével felfelé mutató tojásra hasonlít. A fejlettebb embernél fordítva van, és a tojásalak csúcsosabb vége lefelé mutat. A tendencia mindig a tojásalak szimmetriájának fokozatos visszaállítása felé mutat, így az ilyen megjelenés csak átmeneti.

Minden tulajdonságnak, amely színként fejeződik ki, megvan a maga különleges asztrális anyagtípusa, és e színek átlagos elhelyezkedése az adott anyag fajsúlyától függ. Általános elv az, hogy a rossz vagy önző tulajdonságok a durvább anyag viszonylag lassú rezgéseiben, míg a jó és önzetlen tulajdonságok a finomabb anyagban fejeződnek ki.

Mivel szerencsénkre ez így van, a jó érzések hosszabb ideig kitartanak, mint a rosszak, és egy erős szeretet vagy áhítat érzés hatása sokkal azután is megmarad az asztrális testben, hogy elfelejtjük a helyzetet, ami okozta.

Lehetséges, bár nem megszokott, hogy az asztrális testben egy időben két erős rezgésszint van jelen, pl. a szeretet és a harag rezgései. Az utóhatások párhuzamosan jelentkeznek, de az egyik sokkal magasabb szinten, mint a másik, és ezért tovább is tart.

A magas szintű önzetlen szeretet és áhítat a legmagasabb asztrális (atomi) alsíkhoz tartoznak, és áttükröződnek a mentális sík megfelelő anyagába is. Így a kauzális (felső mentális) testet érintik meg, nem pedig az alsó mentálist. Ez egy olyan fontos pont, amire a tanulónak különleges figyelmet kell fordítania. Az Ént, akinek a felső mentális síkon van a lakhelye, így csak az önzetlen gondolatok érik el. Az alsórendű gondolatok nem az Ént, hanem a permanens atomokat érik el.

Ebből következik, hogy a kauzális testben az alsórendű érzéseknek és gondolatoknak megfelelő helyen nem rossz színek, hanem lyukak vannak. Például az önzés a szeretet és az együttérzés hiányaként mutatkozik meg – amint az önzést felváltja az ellentéte, a kauzális testben a hézag kitöltődik.

Az asztrális test durva színeinek erősödése, amelyek az alantas érzelmeket jelzik, mivel nem találnak közvetlen kifejeződési lehetőséget a kauzális testben, arra törekszenek, hogy a kauzális testben levő ellentétes jó tulajdonságokat jelentő színek fényességét valahogyan elhomályosítsák.

Ahhoz, hogy az asztrális test megjelenését felfoghassuk, észben kell tartanunk, hogy az asztrális testet felépítő részecskék mindig gyors mozgásban vannak. Az esetek legnagyobb részében a színfelhők egymásba olvadnak és állandóan össze-vissza kavarognak, kavargásuk közben hol eltűnnek, hol megjelennek, így a fénylő köd felülete némileg emlékeztet az erősen forrásban levő víz felületére. A különböző színek tehát egyáltalán nem tartják meg ugyanazon helyzetüket, bár létezik egy szokásos helyzetük, amelybe igyekeznek visszatérni.

A tanulmányozónak ajánljuk Leadbeater Látható és láthatatlan ember című könyvének következő ábráit, amelyek az asztrális test tényleges megjelenését szemléltetik:

VII. ábra, a fejletlen ember asztrális teste.

X. ábra, az átlagember asztrális teste.

XXIII. ábra, a fejlett ember asztrális teste.

A három bemutatott típus – a fejletlen ember, az átlagember és a fejlett ember – fő jellegzetességei az alábbiakban foglalhatók össze:

A fejletlen ember: szembetűnő a nagyon nagy arányú érzékiség, álnokság, önzés és kapzsiság. Az indulatos haragot a tompa skarlátvörös foltok jelzik, nagyon kevés szeretet fordul elő, ezek mellett olyan értelem és vallásos érzés, amely a lehető legalacsonyabb szinten is létezni képes. A körvonalak szabálytalanok, a színek zavarosak, sűrűk és fakók. Az egész test nyilvánvalóan rosszul szabályozott, zavaros és irányítatlan.

Az átlagember: az érzékiség lényegesen kevesebb, bár még mindig szembetűnő, az önzés is kimagaslóan nagy, és személyes célok elérése érdekében van némi hajlam a csalásra, bár a zöld két határozott tulajdonsággá kezd szétválni, ami azt mutatja, hogy a ravaszkodás fokozatosan alkalmazkodó-képességgé válik. A harag még mindig feltűnő, a szeretet, az értelem és az áhítat már jellemzőbbek és magasabb minőségűek. A színek egészében már tisztábban meghatározottak és jól kivehetően ragyogóbbak, bár egyikük sem tökéletesen tiszta. A test körvonala már határozottabb és szabályosabb.

A fejlett ember: a nemkívánatos tulajdonságok már majdnem teljesen eltűntek. A test felső részén lila sáv húzódik keresztül, ami a spirituális törekvéseket jelzi. A fej felett és azt beburkolva található az értelem ragyogó sárga felhője. Ez alatt az áhítat széles kék öve látható, majd a törzsön keresztül a szeretet még szélesebb rózsaszín övét, a test alsóbb részében pedig az alkalmazkodóképesség és a rokonszenv nagymennyiségű zöldjét fedezhetjük fel. A színek ragyogók, fényesek, tisztán észrevehető sávokban vannak, a körvonalak jól meghatározottak, és az egész asztrális test azt a benyomást kelti, hogy rendezett és tökéletes irányítás alatt áll.

Bár ebben a könyvben nem foglalkozunk a mentális testtel, mégis meg kell említenünk, hogy ahogyan az ember fejlődik, az asztrális teste egyre inkább hasonlít a mentális testéhez, amíg végül alig lesz több, mint ennek viszszatükröződése az asztrális sík durvább anyagában. Természetesen ez azt jelzi, hogy az ember teljesen az elme irányítása alatt tartja vágyait, és többé már nem hajlamos rá, hogy az érzelmek hullámai magukkal ragadják. Kétségtelenül az ilyen ember alkalomadtán ingerlékenységnek valamint különböző nem kívánatos kínzó vágyaknak lesz kitéve, most azonban már tudja, hogy ezeket az alsórendű megnyilvánulásokat hogyan fojtsa el, és hogy ne engedje át magát nekik.

Egy még későbbi szinten maga a mentális test válik a kauzális test visszatükröződésévé, mivel az ember ekkor már megtanulja, hogy egyedül csak a felső Én ösztönzéseit kövesse, és értelmét kizárólag csak az vezesse.

Így egy arhát mentális és asztrális testében nagyon kevés van azok saját jellegzetes színeiből, helyettük a kauzális test másolatai lesznek, már amennyire azt alsóbb oktávjaikkal ki tudják fejezni. Pompás színjátékkal, opálossággal, igazgyöngyszerű hatással rendelkeznek, amely messze túl van minden leíráson vagy ábrázoláson.

Egy fejlett ember asztrális testében ötféle rezgési frekvencia van. Az átlagembernél legalább kilencféle frekvencia mutatható ki, és ezen felül különböző árnyalatok keverednek. Sok embernek 50-100 frekvenciája van, és az egész test felülete apró örvények és keresztáramlatok sokaságára oszlik fel, valamennyi a másik ellen küzd, őrült zűrzavarban. Ez a szükségtelen indulatok és aggodalmaskodások eredménye, pedig a nyugati átlagember ezek tömegéből áll, amin keresztül erejéből sok szétszóródik.

Egy asztrális test, amely egyszerre 50 módon rezeg, nemcsak csúnya, hanem komolyan idegesítő is. Egy olyan fizikai testhez hasonlítható, amely súlyos Parkinson-kórban szenved, és amelynek minden izma egyszerre különböző irányban rángatózik. Az ilyen asztrális hatások ragályosak, és hatnak minden érzékeny emberre, akit elérnek, a nyugtalanság és az aggodalom fájdalmas érzését adva át nekik. Mivel milliónyi embert szükségtelenül zaklatnak fel így a különböző ostoba vágyak és érzelmek, éppen ezért olyan nehéz az érzékeny embernek nagyvárosban élni vagy nagy tömegben mozogni. A folyamatos asztrális zavarok még az éterikus testen keresztül is hathatnak, és idegbetegségeket okozhatnak.

A izgalom központjai az asztrális testben olyanok, mint a fizikai testben a kelések – nemcsak égetően kellemetlen, hanem gyenge pontok is, amelyeken keresztül az életerő elfolyik. Ezek a központok gyakorlatilag nem fejtenek ki ellenállást a rossz befolyásokkal szemben, és meggátolják a jó befolyásokat érvényesülésükben. Ez az állapot szomorúan általános, ellenszere pedig az, hogy ki kell küszöbölni az aggodalmat, a félelmet és a bosszankodást. Az okkultizmus tanítványának nem lehetnek olyan személyes érzelmei, amelyek bármilyen körülmények között befolyásolhatják.

Csak egy fiatal gyereknek van fehér vagy viszonylag színtelen aurája, a színek csak akkor kezdenek megjelenni, amikor a tulajdonságok fejlődése megindul. Egy gyermek asztrális teste gyakran a leggyönyörűbb látvány – tiszták és ragyogóak a színei, mentesek az érzékiség, a kapzsiság, a rosszakarat és az önzés foltjaitól. Látni lehet benne azokat a rejtett csírákat és hajlamokat is, amelyeket elmúlt életéből hozott át, néhányuk rossz, más részük jó, és így megláthatók a gyerek jövendő életének lehetőségei.

Az értelem sárgája – amelyet mindig a fej közelében találhatunk – az eredete a szentek feje körüli glóriának vagy nimbusznak, mivel ez a sárga az asztrális test legszembetűnőbb színe, és amelyet egy kezdő tisztánlátó a legkönnyebben észrevehet. Néha – az értelem szokatlan aktivitásának következtében – a sárga még a fizikai anyagban is annyira láthatóvá válik, hogy közönséges fizikai látással is észre lehet venni.

Már láttuk, hogy az asztrális testnek van egy bizonyos normális elrendezése, amelybe különböző részei csoportosulni igyekeznek. Egy hirtelen szenvedély- vagy érzelemkitörés azonban az asztrális testben levő egész vagy majdnem egész anyagot ideiglenesen arra kényszeríti, hogy egy bizonyos frekvenciával rezegjen, és így teljesen meglepő eredményeket hozzon létre. Az asztrális test teljes anyagát erős forgószélként felkavarja, így erre az időre a színek rendkívüli módon összekeverednek. E jelenség színes példáit az alábbi képek mutatják be a Látható és láthatatlan ember-ben.

XI. ábra: Hirtelen szeretetkitörés,

XII. ábra: Hirtelen dühkitörés,

XIII. ábra: Erős harag,

XIV. ábra: A félelem sokkja.

A tiszta szeretet hirtelen hulláma esetében, amikor például egy anya felkapja gyermekét, és csókjaival borítja el, az egész asztrális test egy pillanat alatt erőteljesen felkavarodik, és egy időre az eredeti színek majdnem összezavarodnak.

A vizsgálatok négy különböző hatást állapítanak meg:

1. Bizonyos élénk színű kötegek vagy örvények láthatók, amelyek jól meghatározottak, tömör kinézetűek és belsejükből származó erős fénnyel izzanak. Ezek mindegyike a valóságban egy erős szeretet gondolatformái, amelyek az asztrális testen belül keletkeznek, és abból az érzelem tárgya irányába áramlanak ki. Az élő fény örvénylő felhői leírhatatlanul pompásak, bár képileg nehezen adhatók vissza.

2. Az egész asztrális testet vízszintes lüktető bíborvörös vonalak keresztezik, amelyeket mozgásuk rendkívüli gyorsasága miatt még nehezebb ábrázolni.

3. Az egész asztrális test felületét egyfajta vékony rózsaszínű réteg borítja, így minden azon belül levőt e hártyán keresztül látunk, mintha színes üvegen keresztül néznénk.

4. Az egész asztrális testet karmazsinvörös áradat tölti ki, amely bizonyos mértékig átszínezi a többi árnyalatot is, és itt-ott félig kialakult felhőhöz hasonló szabálytalanul lebegő szalmakötegekké sűrűsödik.

Ez a látvány valószínűleg csak néhány másodpercig tart, ezután a test gyorsan visszatér szokásos állapotába, a különböző anyagminőségek meghatározott sűrűségük következtében újból berendeződnek a szokásos sávjukba. Azonban minden egyes ilyen érzelemkitörés egy kicsit hozzáad a tojásalak felső részében levő karmazsinvöröshöz, és egy kissé könnyebbé teszi az asztrális test számára, hogy a következő szeretethullámra válaszoljon.

Hasonló módon egy olyan embernél, aki gyakran érez magasrendű áhítatot, hamarosan egy nagy kék terület fog megjelenni az asztrális testében. Az ilyen impulzusok hatásai ily módon összegződők, ráadásul a szeretet és öröm élénk rezgéseinek kisugárzásai másokban is jó hatásokat keltenek.

Ha a karmazsinvöröst kékkel helyettesítjük, egy hirtelen áhítatkitörés esetében, amely egy kontemplációba merült apácát önt el, ez szinte azonos hatást kelt.

Erős harag esetében az asztrális test szokásos hátterét nehéz, koromfekete villámló tömegekből álló kötegek vagy örvények sötétítik el, és belülről az eleven gyűlölet komor fénye világít ki. Ugyanolyan sötét felhőcsomókat lehet látni, ahogyan kitöltik az egész asztrális testet, miközben a szabadjára engedett harag tüzes nyilai repülnek ki közülük, hasonlóan a villámláshoz. Ezek a szörnyű felvillanások kardhoz hasonlóan képesek keresztülszúrni mások asztrális testét, és így megsebezhetnek másokat.

Mind ebben az esetben, mind a többiben, minden dühkitörés az egész asztrális test anyagát hajlamossá teszi arra, hogy a korábbiaknál valamivel könnyebben válaszoljon ezekre a nagyon nemkívánatos rezgésekre.

Egy hirtelen rémület okozta megrázkódtatás az egész testet egy pillanat alatt különös, élénk-szürke köddel borítja el, miközben ugyanilyen színű vízszintes vonalak jelennek meg, amelyek azonban olyan hevesen rezegnek, hogy alig lehet őket különálló vonalként felismerni. Az eredmény leírhatatlanul hátborzongató. A testből egy időre minden fény eltűnik, és az egész szürke tömeg a kocsonyához hasonlóan tehetetlenül remeg.

Egy érzelemáradat nem gyakorol nagy hatást a mentális testre, bár egy időre szinte lehetetlenné teheti, hogy a mentális testből bármilyen tevékenység a fizikai agyba jusson rajta keresztül, mert az asztrális test, amely az agy és a mentális test között hídként működik, annyira teljesen egyetlen frekvencián rezeg, hogy semmi olyan rezgést nem képes továbbítani, amely nincs vele összhangban.

A fentiek az ideiglenes és hirtelen érzelmi kitörések példái. Vannak azonban más, némileg hasonló hatások is, amelyek sokkal állandóbb jellegűek, és amelyeket a jellem bizonyos beállítottságai vagy típusai hoznak létre.

Így amikor egy átlagember szerelmes lesz, az asztrális test olyan mértékben átalakul, hogy alig lehet ráismerni ugyanazon személyhez tartozóként. Az önzés, a csalárdság és a kapzsiság eltűnnek, a tojásalak legalsó részét pedig a nagymértékben kifejlődött állatias szenvedélyek töltik ki. Az alkalmazkodóképesség zöldjét a féltékenység sajátos barnás-szürkéje váltja fel, és ezen érzés rendkívüli aktivitását a harag ragyogó skarlátvörös felvillanásai mutatják, amelyek áthatják az asztrális testet. Ezeket a nemkívánatos változásokat azonban kiegyensúlyozza az a ragyogó karmazsinvörös sáv, amely a tojásalak nagy részét kitölti. Ez egy időre az uralkodó jellemző, és az egész asztrális test ennek fényével izzik. Befolyása alatt a közönséges asztrális test általános zavarossága eltűnik, a jó és rossz színárnyalatok pedig valamennyien ragyogóak és tisztán kivehetők. Ez az élet felerősödése különböző irányokban. Az odaadás kék színe is határozottan nemesebbé válik, sőt egy kis halvány ibolya is megjelenik a tojásalak tetején, ami azt a képességet jelzi, hogy igazán magas és önzetlen eszmére válaszoljon. Az értelem sárgája azonban egy időre teljesen eltűnik – és ez olyan tény, amelyet a cinikus ezen állapot jellegzetességeként tekinthet!

Az ingerlékeny ember asztrális testén általában egy széles skarlátvörös öv jelenik meg jellemző vonásként, és ezen felül az egész asztrális testet apró, némileg kérdőjelhez hasonló, lebegő skarlátvörös pettyek borítják.

A zsugori ember esetében a kapzsiság, az önzés, a csalárdság és az alkalmazkodóképesség természetesen megnövekszik, az érzékiség viszont csökken. A legjellegzetesebb változás azonban a tojásalakot keresztező különös párhuzamos vízszintes vonalsorozat, amely egy ketrec benyomását kelti. A sávok mély barnák, majdnem égetett vörösbarnák.

A kapzsiság bűnének, úgy tűnik, az a hatása, hogy egy időre teljesen megakadályozza a fejlődést, és nagyon nehéz dolog megszabadulni tőle, ha egyszer elhatalmasodott.

A mély depresszió a zsugorisághoz hasonló hatást hoz létre, barna helyett azonban szürkében. Az eredmény leírhatatlanul nyomasztó és lehangoló hatást gyakorol a megfigyelőre. Nincs olyan érzelmi állapot, amely fertőzőbb volna, mint a depresszió érzése.

Egy nem intellektuális ember esetében, aki határozottan vallásos, az asztrális test jellegzetes vonásokkal jelenik meg. Egy kis ibolyaszín mutatja azt a lehetőséget, hogy válaszoljon egy magasabb eszmére. Az áhítat kékje szokatlanul jól fejlett, az értelem sárgája azonban szűkös. Van egy elfogadható mértékű szeretet és alkalmazkodóképesség is, de az érzékiség átlagfeletti, a csalárdság és az önzés pedig ugyancsak jelentős. A színek szabálytalanul összezavarodnak, egyik a másikba olvad, a körvonal határozatlan, ami az áhítatos ember bizonytalanságát jelezi.

A rendkívüli érzékiség és az áhítatos vérmérséklet gyakran láthatók együttesen, talán azért, mert ezek az embertípusok főleg érzelmeikben élnek, és azok uralkodnak rajtuk, ahelyett, hogy megpróbálnák ésszel irányítani azokat.

Éles ellentéteket mutatnak a tudományos típusú emberek. Az áhítat teljesen hiányzik, az érzékiség jóval átlag alatti, viszont az értelem rendkívüli szintig fejlődik. A szeretet és az alkalmazkodóképesség kismértékű és szegényes minőségű. Jó nagy adag önzés és kapzsiság van jelen, és némi féltékenység is. Az értelem aranysárgája közepében található hatalmas ragyogó narancssárga kúp a megszerzett tudással kapcsolatos büszkeséget és becsvágyat jelenti. Az elme tudományos és fegyelmezett viselkedésmódja azt eredményezi, hogy a színek szabályos övekké rendeződnek, a köztük levő elválasztó vonalak teljesen határozottak és tisztán kivehetők.

Az érdeklődőnek komolyan ajánljuk, hogy tanulmányozza azt a nagyszerű könyvet, amelyből a fenti ismereteket átvettük, mert a nagy és tehetséges író, C.W. Leadbeater munkái közül ez az egyik legértékesebb.

Miután a fentiekben foglalkoztunk az asztrális testben található színekkel, megemlíthetjük, hogy az elementálokkal történő kommunikációnak – amelyek az ember asztrális testével olyan szoros kapcsolatban vannak – a hangok és színek az eszközei. A tanulmányozó emlékezhet egy színnyelvre tett homályos hivatkozásra és arra a tényre, hogy az ősi Egyiptomban a szent iratokat színekkel írták le, és a másolásban elkövetett hibákat halállal büntették. Az elementálok számára a színek éppen olyan érthetők, mint a szavak az emberek számára.

IV. FEJEZET

Az asztrális test feladatai

Az asztrális test feladatait nagyjából a következő három pontba lehet csoportosítani:

1. Lehetővé teszi az érzékelést.

2. Hídként szolgál az elme és a fizikai anyag között.

3. Úgy működik, mint a tudat és a tevékenység egyik független eszköze.

Ezzel a háromféle feladattal egymás után fogunk foglalkozni.

Amikor az embert felosztjuk princípiumokra, vagyis az élet megnyilvánulási módjaira, akkor a négy alsóbb princípium, amelyeket néha az „alsó négyességnek” neveznek, a következők:

– fizikai test,

– éterikus test,

– prána, vagy vitalitás (életerő),

– kâma, vagy vágy.

A negyedik princípium, a kâma az asztrális testben megnyilvánuló és attól függő élet. Jellegzetessége az, hogy érzés jellegű, kezdetleges formája az érzékelés, összetett formája pedig az érzelem, e kettő között sok szinttel. Ezt néha vágyként foglalják össze, vagyis amelyet a tárgyak vonzanak vagy taszítanak aszerint, hogy örömet vagy fájdalmat okoznak.

Így a kâma mindenféle érzést magába foglal, és talán úgy írható le, mint a szenvedélyes és az érzelmi természet. Magába foglal minden állatias vágyat, mint amilyen az éhség, szomjúság, nemi vágy; minden szenvedélyt, mint amilyenek a szeretet alsóbb formái, a gyűlölet, irigység és féltékenység, és az érző létezés utáni, az anyagi örömök megtapasztalása utáni vágy, „a hús vágya, a szemek vágya, az élet büszkesége”.

Kâma a bennünk levő állat, Tennyson „majma és tigrise”, az az erő, amely a legjobban hozzásegít ahhoz, hogy a földhöz legyünk kötve, és az érzéki csalódások révén elfojt bennünk minden magasabbrendű vágyakozást. Ez a leganyagibb rész az emberi természetben, és ez az, ami az embert erősen a földi élethez köti. „összes „princípiumaink” közül a legdurvább nem a molekuláris anyag – és legkevésbé az emberi test (sthúla sharira) –, hanem valójában a középső princípium, az igazi állati központ. A mi testünk csak a burok, a felelőtlen tényező és közvetítő, rajta keresztül működik a bennünk levő állat az egész életén át”.⁵

A kâmát vagy a vágyat úgy is jellemzik, mint az âtmâ vagy az akarat egyik visszatükröződését vagy alsóbb aspektusát, és a különbség köztük az, hogy amíg az akarat független a külvilágtól, addig a vágyat a környező tárgyakból eredő vonzalmak vagy taszítások késztetik cselekvésre. A vágy ilyen értelemben a koronájától megfosztott akarat, az anyag foglya, rabszolgája.

A kâma egy másik megközelítési módját Ernest Wood: The Seven Rays⁶ című nagyszerű könyve mutatja be: a kâma „a vágyak összességét jelenti. A vágy pedig a szeretet kifelé forduló aspektusa, a három világ dolgainak szeretete, holott a valódi szeretet az élet szeretete vagy az isteni szeretete, és a felsőbb vagy befelé forduló önvalóhoz tartozik”.

Céljaink érdekében e könyvben gyakran használjuk a vágyat és az érzelmet gyakorlatilag rokon-értelműként, azonban az érzelem a vágy és az értelem terméke.

Az asztrális testet gyakran kâma-rúpaként, régebbi szakkifejezéssel pedig állati lélekként ismerik.

A kívülről jövő hatások, amelyek rátalálnak a fizikai testre, a prána vagy az életerő közreműködésével rezgésekként adódnak át, ezek azonban csak rezgések maradnának, egyszerű mozgás a fizikai síkon, ha a kâma, az érzékelés princípiuma nem fordítaná le a rezgést érzéssé. Így sem az élvezet, sem a fájdalom addig nem jön létre, amíg el nem érik az asztrális központot. Ezért hívják a pránával összekapcsolódott kâmát az „élet leheletének”, a vitális érző princípiumnak, amely a test minden részecskéjére szétterjed.

Úgy tűnik, a fizikai test bizonyos szervei kifejezetten kapcsolatban vannak a kâma működésével, ezek közül való a lép és a máj.

Itt megjegyezhetjük, hogy a kâma vagy a vágy az ásványi birodalomban éppen csak elkezdi tevékenységét, ahol kémiai affinitásként fejeződik ki.

A növényi birodalomban a kâma természetesen jóval fejlettebb, ami azt jelzi, hogy lényegesen fejlettebb képesség alakul ki az alsóbb asztrális anyag használatára. A növénytannal foglalkozók tudnak arról, hogy a vonzalmak és az ellenszenvek, vagyis a vágy, sokkal szembetűnőbb a növényi világban, mint az ásványiban, és hogy sok növényt jókora ügyesség és találékonyság jellemez célja elérése érdekében.

A növények gyorsan válaszolnak a szerető gondoskodásra, és a feléjük irányuló emberi érzelem határozottan befolyással van rájuk, örülnek a csodálatnak és válaszolnak rá, fogékonyak az emberi szeretetre, de a haragra és az ellenszenvre is.

Az állatok képesek az alacsonyabb szintű vágyak lehető legteljesebb fokú megtapasztalására, viszont a magasabb szintű vágyakkal kapcsolatban korlátozottabb a képességük. Viszont létezik ez a képesség, és kivételes esetekben egy állat képes arra, hogy a szeretet vagy az odaadás különösen magas szintjét jelenítse meg.

Áttérve az asztrális test második feladatára, tehát hogy hídként működik az elme és a fizikai anyag között, megjegyezzük, hogy a fizikai érzéket érő hatás, amelyet a prána továbbít befelé, érzetté az érzőközpontok tevékenysége révén válik, amelyek a kâmában helyezkednek el, és a manasz vagy az elme érzékeli. Így tehát az asztrális testen keresztül történő általános működés nélkül nem volna meg a kapcsolat a fizikai hatások és azok elme általi érzékelése között.

Fordított esetben, amikor gondolkozunk, a bennünk levő mentális anyagot hozzuk mozgásba, az így létrehozott rezgések átadódnak asztrális testünk anyagának, az asztrális anyag hatással van az éterikus anyagra, ez pedig a sűrű fizikai anyagra, az agy szürkeállományára hat.

Így az asztrális test ténylegesen hidat képez a fizikai és a mentális életünk között, közvetítőként szolgál mind a fizikaiból a mentálisba, mind a mentálisból a fizikaiba irányuló rezgések számára, és valójában elsősorban a rezgések ilyen ide-oda történő állandó átjárása fejleszti.

Az ember asztrális testének fejlődésében két különböző szakaszt lehet megkülönböztetni: az asztrális testet először közvetítő eszközként kell meglehetősen magas szintre fejleszteni, majd pedig független testté kell kifejleszteni, amelyben az ember az asztrális síkon működni képes.

Az emberben a közönséges agyi értelmet a kâmának a manasszal vagy elmével történő egyesülése hozza létre, és ez az egyesülést nevezik kâma-manasznak. A kâma-manaszt H. P. Blavatsky úgy írja le, mint „az ember racionális, de földi vagy fizikai értelme, amelyet az anyag beburkol és megköt, és ezért az anyag befolyásának van alárendelve”. Ez az „alsó én”, amely az illúziók e síkján működik, és azt képzeli magáról, hogy ő az igazi Én vagy Egó, és abba a bűnbe esik, amit a buddhista filozófia „a különváltság eretnekségének” nevez.

A kâma-manaszt – ami a manasz a vággyal együtt – szemléletesen a külső dolgok iránt érdeklődő manaszként is jellemzik.

Röviden megjegyezhetjük, hogy a tény világos megértése, hogy a kâma-manasz az ember személyiségéhez tartozik, és hogy a fizikai agyban és azon keresztül működik, alapvető fontosságú az újraszületés folyamatának helyes felfogásához. Ez önmagában is elegendő annak bemutatásához, hogy mindaddig lehetetlen visszaemlékeznünk előző életeinkre, amíg a tudat nem képes az agy működési szintje fölé emelkedni, mivel az agy és azzal együtt a kâma szerkezete is minden életben megújul, és ezért nincs közvetlen kapcsolata az elmúlt életekkel.

A manasz önmagában nem tudna hatni a fizikai agysejtek molekuláira, amikor azonban egyesül a kâmával, képes mozgásba hozni a fizikai molekulákat, és így létrehozni az „agy-tudatot”, amely tartalmazza az agyi emlékezetet és az emberi elme valamennyi feladatát úgy, ahogyan azt általában ismerjük. Természetesen nem a felső manasz, hanem csak az alsó manasz (a mentális sík négy alsó alsíkjának anyaga) az, ami a kâmával összekapcsolódik. A nyugati pszichológiában ez a kâma-manasz annak egy részévé vált, amit ebben a rendszerben elmének neveznek. A kâmamanasz, amely összekötő kapcsot képez az ember felső és alsó természete között, az élet küzdőterét jelenti, és mint később látni fogjuk, fontos szerepet játszik a halál utáni életben is.

A manasz és a kâma összekapcsolódása olyan szoros, hogy a hinduk arról beszélnek, hogy az embernek öt burka van, amelyek egyike az értelem és a vágy összes megnyilvánulásának működését szolgálja. Ez az öt a következő:

Szólj hozzá te is! Név: E-mail cím: Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál. Hozzászólás: Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:     Súgó Még nincs hozzászólás. Oldal tetejére