XI. FEJEZET

A tudat folytonossága

Amint már láttuk, ahhoz, hogy az ember folytonos tudattal léphessen át az egyik tudathordozójából egy másikba, például a fizikaiból az asztrálisba vagy fordítva, szükséges, hogy a testek közötti kapcsolatok ki legyenek fejlesztve. A legtöbb ember semmit sem tud ezekről a kapcsolatokról, és ezek nem keltek aktívan életre, mivel a fizikai test csökevényes szerveihez hasonló állapotban vannak. Ezeket használatukkal kell fejleszteni, és úgy kell működésbe hozni, hogy az ember figyelmét rájuk irányítja, és használja az akaratát. Az akarat felszabadítja és irányítja a kundalinit, de – hacsak teljesen el nem végzik a tudathordozók előzetes megtisztítását – a kundalini romboló, nem pedig éltető energia. Ez az oka, hogy minden okkult tanító ragaszkodik a megtisztítás szükségességéhez, mielőtt a valódi jógát alkalmazná.

Amikor az ember alkalmassá tette magát arra, hogy a kapcsolat életre keltésében segítséget kapjon, az ilyen segítséget magától értetődően, szükségszerűen megkapja azoktól, akik állandóan keresik a lehetőségeket, hogy segítsenek a komoly, önzetlen jelöltnek. Ezután egy napon azt veszi észre, hogy miközben teljesen ébren van, kicsúszik a fizikai testétől, és a tudatosság bármilyen megszakadása nélkül szabadnak találja magát. Az egyik tudathordozóból a másikba való átlépés gyakorlással ismerőssé és könnyűvé válik. A kapcsolatok fejlesztése áthidalja a fizikai és az asztrális tudat közötti szakadékot, és így a tudat folytonossága tökéletessé válik.

Így a tanuló nemcsak azt tanulja meg, hogy pontosan lásson az asztrális síkon, hanem azt is, hogy a látottak emlékét pontosan fordítsa le az asztrálisból a fizikai agyba. Ehhez segítségül megtanítják arra, hogy tudatát megszakítás nélkül vigye át a fizikai síkról az asztrálisra és a mentálisra, és újra vissza, mert amíg ezt nem tudja megtenni, mindig megvan annak a lehetősége, hogy az emlékek részben elveszhetnek, vagy eltorzulhatnak azon üres szakaszok során, amelyek a különféle síkokon levő tudatosságának időszakait egymástól elválasztják. Amikor az ember tökéletesen megszerezte a tudatátvitel képességét, a tanítvány azzal az előnnyel rendelkezik, hogy valamennyi asztrális képességét használni tudja, nemcsak amikor alvás vagy transz alatt a testén kívül van, hanem akkor is, amikor a szokásos fizikai élete alatt teljesen ébren van.

Ahhoz, hogy a fizikai ébrenléti tudat magába foglalja az asztrális tudatot, az agyalapi mirigynek tovább kell fejlődnie, és az atomok negyedik spirilláinak is tökéletessé kell válniuk.

Azon módszeren kívül, amelynek segítségével a tudat ugyanazon sík egyik alsíkjáról a másikra helyeződik, például az asztrális atomikusról a legalsóbb mentálisra, van egy másik összekapcsolódási vonal is, amelyet atomikus lerövidítésnek lehet nevezni.

Ha az asztrális, mentális, stb. síkok atomikus alsíkjait úgy képzeljük el, hogy ezek egy rúd mentén egymás mellett fekszenek, akkor a többi alsíkot úgy képzelhetjük el, hogy azok a rúdról hurkokban lógnak le, mintha egy darab zsinór volna lazán a bot köré csavarva. Így nyilvánvaló, hogy az ember az egyik atomikus alsíkról a másikra a rúd mentén juthat el rövid úton, vagy pedig a függő hurkokon, amelyek az alacsonyabb alsíkokat jelképezik, fölfelé és lefelé mozogva.

Gondolkodásunk szokásos folyamata állandóan az alsíkokon halad át, viszont a lángész felvillanásai, a világosságot gyújtó gondolatok csak az atomikus alsíkokon jönnek keresztül.

Van egy harmadik lehetőség is, amely síkjainknak a kozmikus síkokhoz való viszonyával kapcsolatos, de ez túlságosan nehezen érthető ahhoz, hogy egy oly munkában tárgyalhassuk, amely csak az asztrális síkkal és annak jelenségeivel szándékozik foglalkozni.

Természetesen a fizikai és az asztrális síkok közötti tudatfolytonosság elérése önmagában nem elegendő ahhoz, hogy visszaemlékezzünk az elmúlt életekre. Ehhez sokkal magasabb fejlettség szükséges, amelynek természetével itt nem szükséges foglalkoznunk.

Az, aki ily módon az asztrális teste felett teljes uralomra tett szert, természetesen fizikai testét nemcsak alvás alatt hagyhatja el, hanem tetszése szerinti időpontban, és távoli helyszínekre mehet el.

A médiumok és érzékeny emberek asztrális testüket öntudatlanul lökik ki, amikor transzba esnek, de a transzból való visszatérés általában nem jár együtt a megszerzett tapasztalatok agyi emlékezetével. A képzett tanítványok képesek tudatosan kirepíteni asztrális testüket, és távoli helyszínekre eljutni a fizikai testtől, visszatéréskor a szerzett élmények teljes és részletes emlékét hozva magukkal.

Az így kilökött asztrális testet megláthatják az érzékenyek, vagy akik véletlenül átmenetileg rendellenes idegállapotban vannak. Sok olyan asztrális látomást jegyeztek fel, amikor a halál pillanatához közelálló haldoklónál a közelgő vég annyira meglazította a princípiumokat, hogy lehetővé tette ezt a jelenséget olyanok számára, akik ezt a tettet máskor képtelenek voltak megtenni. (Lásd korábban, amikor a gondolatforma hoz létre hasonló jelenséget.) Az asztrális test sok betegség esetén is felszabadul. Az ilyen asztrális utazások feltétele a fizikai test tétlensége.

Az, aki érti a módját, kissé sűrítheti az asztrális testét úgy, hogy a környező légkörből fizikai anyagrészecskéket vonz bele, és így eléggé materializálódik ahhoz, hogy fizikailag láthatóvá váljon. Ez a magyarázata annak a sok kísértetnek, amikor egy fizikailag jelen nem levő személyt barátai közönséges fizikai látásukkal meglátnak.

XII. FEJEZET

A halál és a vágy-elementál

A halál beálltakor a tudat visszahúzódik a sűrű fizikai testből az éterikus testmásba egy rövid időre, általában néhány órára, majd pedig átlép az asztrális testbe.

Így a halál a levetkőzés vagy kihúzódás folyamatából áll. Az Én, az ember halhatatlan része, egymásután megszabadul külső burkaitól, először a sűrű fizikaitól, azután az éterikus testmástól, majd – amint később látni fogjuk – még az asztrális testtől is.

A tényleges kilépés szinte minden esetben tökéletesen fájdalommentesnek látszik, még egy borzasztó szenvedéssel járó hosszú betegség után is. A halott békés arckifejezése erős bizonyíték erre az állításra, és leginkább azok közvetlen vallomásán alapul, akiket erről a halál beállta után azonnal megkérdeztek.

A halál tényleges pillanatában, még amikor hirtelen halálról van is szó, az ember az egész elmúlt életét a legapróbb részleteiben meglátja maga előtt elvonulni. Egy pillanat alatt látja az okok teljes láncolatát, amelyek élete alatt működtek, meglátja, és most érti meg önmagát olyannak, amilyen a valóságban, önámítástól és hízelgéstől mentesen. Elolvassa az életét, nézőként tekint le a küzdőtérre, amit most elhagy.

A tudat állapota közvetlenül a halál pillanata után általában álomszerű és békés. Van egy bizonyos ideig tartó öntudatlanság is, amely lehet, hogy csak néhány pillanatig tart, bár gyakran néhány percig, vagy néhány óráig, néha pedig akár napokig vagy hetekig.

A fizikai test és az asztrális mása közötti természetes vonzódás olyan, hogy a halál után az asztrális testmás a megszokás erejénél fogva megtartja megszokott alakját, ennek következtében az ember fizikai megjelenése a halál után szinte változatlanul megmarad. Szinte – mert tekintettel arra, hogy az asztrális anyagot a gondolat nagyon könnyen alakítja, az ember, aki a halál után úgy gondol önmagára, hogy fiatalabb, mint amilyen a halál beálltakor ténylegesen volt, valószínűleg valamivel fiatalabbnak fog kinézni.

A halál után nemsokára a legtöbb esetben fontos változás megy végbe az asztrális test szerkezetében, ami a vágy-elementál tevékenységének következménye.

Az asztrális test anyagának nagy része elementál-eszenciából áll, ez az eszencia élő, bár nem értelmes, és erre az időre el van szakítva az asztrális eszencia általános tömegétől. Vakon, ösztönösen és értelem nélkül a saját céljait követi, vágyainak kielégítésében és fejlődése elősegítésében nagyon találékony.

Az elementál-eszencia számára a fejlődés azt jelenti, hogy leereszkedik az anyagba, a célja az, hogy egy ásványi monáddá váljon. Ezért életcélja az, hogy olyan közel jusson a fizikai síkhoz, amennyire csak tud, és a durvább rezgésekből olyan sokat tapasztaljon meg, amennyit csak lehetséges. Nem tud, de nem is tudhat semmit az emberről, akinek asztrális testében jelenleg él.

Arra vágyik, hogy megvédje önálló életét, és érzi, hogy ezt csak az emberrel való kapcsolata segítségével teheti meg, tudatában van az ember alsóbb értelmének, és felismeri, hogy minél több mentális anyagot képes magába bekeverni, asztrális élete annál hosszabb lesz.

A fizikai test halálakor – mivel tudja, hogy saját önálló életének ideje korlátozott, és hogy az ember asztrális halála hosszabb vagy rövidebb időn belül bekövetkezik – azért, hogy az ember asztrális testét a lehető leghosszabb életűvé tegye, átrendezi annak anyagát koncentrikus gyűrűkbe vagy burkokba úgy, hogy a legdurvább van legkívül. A vágy-elementál szempontjából ez helyes eljárás, mert a legdurvább anyagot lehet a legtovább együtt tartani és legjobban az áll ellen a súrlódásnak.

Az átrendezett asztrális testet Yâtanâ-nak, vagy szenvedő-testnek nevezik. A nagyon gonosz ember esetében, akinek a testében a legdurvább anyag van túlsúlyban, Dhruvam, vagy erős test a neve.

Az asztrális test átrendezése a fizikai test asztrális másának felületén, nem pedig az azt körülvevő tojásdad aura felületén történik.

Ennek az az értelme, hogy megakadályozza az asztrális anyag szabad és teljes keringését, amely az asztrális testben általában végbemegy. Ezen túl az ember csak azokra a rezgésekre képes válaszolni, amelyeket asztrális testének legkülső rétege fog fel. Így az ember úgyszólván egy asztrális dobozba van bezárva, mivel csak azt képes látni és hallani, ami a legalacsonyabb és legdurvább síkhoz tartozik.

Bár magasrendű hatások és gyönyörű gondolatformák között él, létezésükről szinte semmit nem tud, mert az asztrális test azon részecskéi, amelyek ezekre a rezgésekre válaszolni tudnának, olyan helyre vannak bezárva, ahol nem érhetők el.

Ennek következtében, mivel más emberek asztrális testének is csak a legdurvább anyagát képes érzékelni, és egyáltalán nincs tudatában saját korlátozottságának, feltételezi, hogy az a másik ember, akit lát, csak azokkal a szegényes tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket ő észrevenni képes.

Mivel csak azt képes látni és érezni, ami a legalacsonyabb és a legdurvább, számára a körülötte lévő emberek bűnös szörnyetegeknek tűnnek. Ilyen körülmények között aligha lehet csodálkozni, hogy az asztrális világot pokolnak tekinti.

Az, hogy a vágy-elementál átrendezi az asztrális testet, semmilyen módon nem befolyásolja a tojásalakon belüli forma felismerhetőségét, bár a végbemenő természetes változások egészében arra törekednek, hogy a formát az idő előrehaladásával némileg halványabbá és spirituálisabb megjelenésűvé tegyék, aminek okait azonnal megmagyarázzuk.

Az idő előrehaladásával a legkülső burok feloszlik, és ekkor az ember képessé válik az asztrális sík következő magasabb szintjének rezgéseire válaszolni, így a „következő alsíkra emelkedni”. Ez így megy egyik alsíkról a másikra. Minden alsíkon való tartózkodása megfelel az asztrális testében levő és az adott alsíkhoz tartozó anyag mennyiségének és aktivitásának.

Amikor azt mondjuk, hogy az ember az egyik alsíkról a másikra „emelkedik”, egyáltalán nem szükségszerű, hogy a térben mozogjon, inkább tudatát viszi át az egyik szintről a másikra. Egy átrendezett asztrális testű ember esetében a tudat központja a külső burokból a benne levő következőbe tolódik át. Az ember így fokozatosan közömbössé válik az anyag egyik fokozatának rezgéseivel szemben, és ehelyett egy magasabb rendű rezgéseire válaszol. Így úgy látszik, mintha az egyik világ a maga jeleneteivel és lakóival együtt lassan eltűnne látása elől, míg egy másik világ kezdene felderengeni előtte.

Amint a burok általában fokozatosan feloszlik, az ember úgy találja, hogy a fizikai tárgyak asztrális mása egyre homályosabbá válik, míg a gondolatformák egyre jobban élőkké válnak számára. Ha e folyamat alatt időnként találkozik egy másik emberrel, úgy képzeli, hogy az illető jelleme állandóan javul, de ez csak azért van, mert ő maga vált képessé e jellem magasabb rezgéseinek észrevételére. Tulajdonképpen az asztrális test átrendezése az állandó akadálya annak, hogy az ember igazán és teljesen lássa barátait azok asztrális életének minden szintjén.

Az asztrális test átrendezésének ezt a folyamatát, amely a legtöbb embernél megtörténik, megakadályozhatjuk azzal, hogy az akaratunkkal ellenállunk. Valójában bárkinek, aki megérti az asztrális sík körülményeit, teljesen ellene kell szegülnie annak, hogy a vágy-elementál az asztrális testet átrendezze. Így az asztrális test részecskéi összekeveredve fognak maradni, mint ahogyan az élet során voltak, és ennek következtében az ember ahelyett, hogy egy időre csak egyetlen asztrális alsíkra lenne korlátozva, minden alsíkon szabad marad asztrális teste összetételének megfelelően.

Az elementál, mivel a maga sajátságos félig öntudatlan módján fél, meg fogja kísérelni ezt a félelmét átvinni az emberre, aki kizökkenti őt az átrendezésből, hogy megakadályozza tevékenységében. Ez az egyik oka, amiért olyan hasznos, hogy ezeket a dolgokat már halálunk előtt ismerjük.

Ha az átrendeződés vagy burokképződés már megtörtént, még mindig lehetséges, hogy ezen állapotot megtörje valaki, aki segíteni akar az emberen, és így az ember szabaddá válik az egész asztrális síkon való munkára, ahelyett, hogy csak egy szintre lenne korlátozva.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés