Eredete

Az akkori nyugati kereszténység egyháza erősen tekintélyelvű és hierarchikus felépítésű volt, és a dogmáktól való eltérések veszélyeztették a hatalmát, így a hit védelme és a tekintély védelme össze is kapcsolódott. Miután Konstantin császár felhagyott a keresztényüldözéssel, az egyház figyelme hatalma megszilárdítása felé fordult. Az első kivégzések Orléansban és Milánóban történtek 1022-ben és 1034-ben. Az eretnekek elvetették az egyház hierarchiáját, a régi ősegyházi állapotok visszaállítására törekedtek, sokan közülük nem tisztelték a szenteket és Szűz Máriát.

Az eretnekek elleni küzdelem eleinte szervezetlenül folyt, a 12. században azonban az egyház kötelezni kezdte a világi uralkodókat az eretnekség elleni harcra. Világi uralkodók közül elsőként az aragóniai király, II. Péter rendelte el az eretnekek máglyahalálát 1197-ben. Egy fontos adat derül ki ebből: az inkvizíció elvben nem hirdetett ítéletet, azt a világi hatalom hajtotta végre; gyakorlatilag azonban az inkvizíció „javaslatait” mindig végre is hajtották világi ítélet formájában.

Története

Időrendi sorrendben négy inkvizíció létezett: a középkori inkvizíció, a spanyol inkvizíció, a portugál inkvizíció és a római inkvizíció.

Megjegyzendő, hogy hasonló jellegű, embereket máglyán elégető, erőszakszervezete és tette más egyházaknak, például a kálvinistáknak is volt.

A középkori inkvizíció

Az inkvizíció első hulláma a bogumil mozgalomhoz hasonlatos dél-franciaországi katar eretnekmozgalmak ellen szerveződött. Ezt mind az egyházi, mind a világi hatóságok üldözték, kezdetben kiközösítéssel és hatósági úton (pl. III. lateráni zsinat, 1179). Ennek hatástalansága indította az első, ún. episzkopális inkvizíciót 1184-ben az Ad abolendam című pápai bulla kiadásával. Azért nevezték episzkopálisnak, mert a helyi püspökök (latinul: episcopus) gondjaira volt bízva a végrehajtása, és céja az ugynevezett eretnekség kiirtása volt. Az eretnekséghez már a másként gondolkozás elegendő volt. Ez az inkvizíció nem volt valami sikeres. Az eretnekek és a hatóságok közti eszmei és hatalmi vita hamar fegyveres harccá durvult. III. Ince pápa ki is hirdette ellenük a keresztes hadjáratot, amelyet 1208 és 1228 között montforti Simon gróf vezetett. A hadjárat mindkét részről szörnyû embertelenséggel járt (ld. beziers-i vérengzés, 1209). Az albiak elleni keresztes hadjárat 1229-ben a párizsi békével ért véget, noha a katar mozgalom csak a következő évszázadban hunyt ki.

A következőt, a pápai inkvizíciót az 1230-as években a sikertelen episzkopális inkvizícióra válaszképpen indították. Ezt már pápai határozat alapján külön kiképzett vallatók hajtották végre; ők főként a dominikánusok közül kerültek ki. Az inkvizíció irgalmatlanul szigorú volt. Az eretnekeket polgári és politikai jogaiktól másodíziglen megfosztották, megtagadták temetésüket, megvonták a fellebbezés és a védelem jogát, elkobozták vagyonukat és a feljelentôket megjutalmazták. Az inkvizíció keletkezését, mûködését, szigorát – fôképp azonban az egyházi hivatalok együttmûködését az állami hatóságokkal – csakis a középkori társadalmi rend alapján lehet megérteni.

A 13. században az inkvizíció elterjedt Németországban és a skandináv államokban is. Észak-Európában sokkal kevésbé volt vérszomjas, és kisebb hatással volt a történelemre. Angliában sosem honosodott meg az inkvizíció, de az Újvilágba Kolumbusz magával vitte.

A spanyol inkvizíció

Az El Santo Oficio de la Santa Inquisition, közismertebb nevén a spanyol inkvizíció 1478-ban alakult, Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella uralkodása alatt. A spanyol inkvizíció független volt a római egyháztól, így világi mozgalomnak tekinthető.

Egyes (keresztény) egyháztörténészek szerint nemcsak egyes keresztényeket üldöztek (sokszor a pápai intés ellenére), hanem az áttért muzulmánokat és zsidókat is. A hírhedt autodafé az inkvizíció egyik legsötétebb fejezetét jelképezi. A spanyol inkvizícióból fejlődött ki a mexikói, ami egészen a függetlenség kivívásáig működött.

Az intézményt védeni szándékozó kortörténészek szerint a spanyol inkvizíciót Ferdinánd és Izabella azért is alapította, hogy megvédjék a megtérteket (conversos), az új keresztényeket, akik áldozatul estek a közméltatlankodásnak, előítéleteknek, félelmeknek és irigységnek; továbbá az inkvizíciónak csak a megkereszteltek felett volt hatalma, a nem megkereszteltek - hacsak nem a természet törvényeit szegték meg - nem estek a fegyelmi intézkedések hatálya alá. Ezzel szemben figyelembe kell venni a zsidókkal szembeni 1391. évi és az inkvizíció megalapítása után egyre gyakoribbá váló támadásokat, amelyek következményeitől tartva számos zsidó a kikeresztelkedésben keresett menedéket. Az inkvizíció vezetője, Tomás Torquemada fogalmazta meg az ediktiumot, amellyel Ferdinánd és Izabella a spanyolországi zsidókat 1492-ben kiűzte az országból.

Utolsóként a spanyol inkvizíció ért véget, 1834-ben.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.