A zen Japánban[szerkesztés]

 

A zen kör

Napjainkban a rinzai, a szótó, és az óbaku iskola létezik Japánban. A rindzai iskola szellemi alapjait a kínai Linji (japánul Rindzai) tette le, amit aztán 1191-ben Eiszaihonosított meg Japánban. A szótó iskolát Eiszai tanítványa, Dógen hozta létre, a kínai csao-tungot alapul véve. Az óbaku iskolája pedig a 17. században jelent meg, egy Ingennevű kínai szerzetes közvetítésével.

Néhány kortárs japán zen tanító, mint Harada Daiun és Szuzuki Sunrjú, éles kritikával illetik a japán zent, mert szerintük az nem más, mint üres rituálék rendszere, nagyon kevés olyan követővel, aki elérte a megvilágosodást. Állításuk szerint napjainkra majdnem mindegyik japán templom apáról fiúra szálló családi vállalkozássá vált, ahol a pap feladatai nagyrészt a temetések levezetésére korlátozódnak^[forrás?].

Egyes japán zen szektákat és tanítókat a második világháborúban kicsúcsosodó japán militarista nacionalizmusban vállalt tevékenységéért is ért kritika.[2]

A zen és a buddhizmus[szerkesztés]

A zen a buddhizmus egyik ága, és mint ilyen, gyökerei mélyen Buddha tanításáig nyúlnak, kínai fejlődésére utalnak azonban taoista és konfucianista vonásai. A zen ág önmagát a Buddha Szív Iskolának nevezi, és leszármazását egészen Buddháig vezeti vissza. Gyakran a szútrák mindennapi recitálása során felsorolják az iskola átadási vonalát, felsorolva az összes „dharma őst”, és a zent továbbadó tanítókat.

A zen a buddhizmus északi ágának, a mahajánának a része. Ebből adódóan számos ponton különböznek szokásai, gyakorlatai a déli théraváda ághoz képest.

A zen nyitottságának köszönhetően a nem buddhisták körében is népszerűvé vált, különösen Ázsián kívül. Mivel a zennek nem létezik hivatalos kormányzó testülete, szinte lehetetlen bármilyen hiteles leszármazási ágat is „eretneknek” minősíteni. Az alapelv az, hogy bármilyen hiteles zen iskolának vissza kell tudnia vezetnie tanítóinak leszármazását Japánba, Koreába, Vietnamba, vagy Kínába.