Őskor

A nevelés az emberi társadalommal együtt a munka folyamatában alakult ki. Feladata kezdetben a létfenntartási eszközök készítésére és alkalmazására vonatkozó tapasztalatok átadása volt. A nevelés az őstársadalom kezdeti szakaszában főleg a munkára nevelés folyamataiból állt, játékos keretek között. Ebben a korban a nevelés hagyományőrző, asszimilációs funkciója dominált. A tapasztalatok átadása fokozatosan vált egyre szervezettebbé. A gyerekek már egészen kis koruktól kezdve a felnőttek szerszámainak és harci eszközeinek élethű, de kicsinyített változatával játszottak, gyakoroltak. Az idősebbeket figyelve, utánozva tanultak, sajátították el a gyakorlati készségeket. A felnőttek ezt úgy segítették, hogy az egyes folyamatokat bemutatták, a nehezebb részeket esetleg többször is. Az oktatás-nevelést a közösség felnőtt tagjai nyilvánosan végezték, nem téve különbséget saját és mások gyermekei között. Az intézményes nevelés csíráit a beavatási rituálék, a felnőttkor elértének bizonyítása jelentették.

Ókor

Mezopotámia

A sumernek, Mezopotámia első civilizációjának érdeme az írástudók képzését szolgáló első intézmények, az írnokképző "templomiskolák" megteremtése az i. e. 4. évezred végén. Ezek alatt nem a mai értelemben vett iskolákat kell érteni, nem voltak életkor szerint elkülönítve a gyerekek, nem voltak tantárgyak, tanórák, vagy tantervek sem. Az írás-olvasás tanítását utánoztatással és gyakoroltatással végezték. A tanító, az írástudó hivatalnok társadalmi elismertsége igen magas volt. Aki tudott írni-olvasni, az a vallási és a világi életben is vezető szerepre tehetett szert.

Az i. e. 2. évezredtől kétféle iskolát működtettek. Az alapképzést, tehát az írást, olvasást, számolást és elemi tudományos ismereteket a "tábla háza" (édubba) nyújtotta. Ez a köznép fiai előtt is nyitva állt. A magasabb szintű képzés színhelye a "bölcsesség háza" (bét mummi) volt. Rendkívül erős volt a képzés hagyományőrző szerepe. A "tábla házá"-ban igen nagy gondot fordítottak a sumer nyelv tanítására, akkor is, amikor az már holt nyelvvé vált, sumer-akkádfordításokat végeztek. Általában a szabad ég alatt folyt a tanítás, az épületet csak rossz idő esetén használták, a gyerekek a tanárok lábai előtt ültek. A tanítót, a "mestert" a "nagy testvérek", vagyis az idősebb diákok segítették munkájában. A tanítás egész nap folyt, gyakori volt a testi fenyítés alkalmazása. [1]

A növendékek életkor és tananyag szerint alkottak különböző csoportokat. Az alapfokú képzésen túl itt, a tábla házában ismerkedtek meg a sumér-akkád költészet legfontosabb alkotásaival, a mítoszok, himnuszok, ráolvasások szövegeivel. Matematikai feladatokat is megoldottak. Az idősebbek oktatásának anyaga szakosodott, differenciálódott annak függvényében, hogy milyen életpályára készültek. Énekes, zenész, ráolvasó, pap, királyi írnok, "jegyző", orvos: ezek voltak a legnagyobb becsben tartott foglalkozások. A bölcsesség házában tanuló írnokok egyik legfontosabb tudománya a naptárkészítés volt.

A gyermeknevelés igen fontos szerepet töltött be, a gyermekeket tanulásra, fejlődésre képes embereknek tartották, elképzelésük szerint tőlük függött a város sorsa.

Egyiptom

A gyermekeknek Egyiptomban minél hamarabb felnőtté kellett válniuk, s a felnőttek életszabályai szerint kellett élniük. A legnagyobb dicséretnek számított, ha egy gyerekről azt mondták, hogy "felnőtt módra" beszél, úgy, mint egy "művelt férfi": szabatosan, választékosan. Egyiptomban is kiemelkedő szerep a különböző rendű és rangú írnokoknak. Feladataik közé tartozott az aprólékos adminisztráció, ügyiratok kezelése, adók nyilvántartása.

Az Óbirodalom idejének kezdetén még az arra képes szülők tanították gyermekeiket az írás-olvasásra, az időszak végén, de leginkább a Középbirodalombanjelentek meg az első szervezett iskolák. Kezdetben a hieroglif írást tanulták, majd a hieratikust és a démotikust. Előkelőek és közrendűek gyermekei egyaránt jártak írnokképzőbe. Az írnokká válás az alsóbb néprétegek számára a felemelkedés lehetőségét kínálta, de természetesen csak akkor, ha a tanítás díját meg tudták fizetni. Négy-öt évig tartott az elemi rész, majd egy nagy múltú mester mellett járhattak képzésre. Húszas éveik közepére válhattak írnokká. Legmagasabb műveltségűnek a papok számítottak, foglalkoztak természettudományokkal és zeneelmélettel is.

India

Az ókori Indiában úgy vélték, hogy a különböző kasztok gyermekei eltérő ütemben fejlődnek, ehhez a rendszerhez igazították a nevelést és az iskolákat. A művelődés központjában a Védák álltak. A brahmin-iskolákban a gyerekek kilencéves korukban kezdtek tanulni és általában 12 évig oktatták őket. Évente négy-öt hónapot töltöttek tanítójuk házában, ahol szigorú szabályok szerint éltek. Megismerkedtek az írás-olvasás tudományával, mesékbe foglalt erkölcsi tanításokat sajátítottak el. Később filozófiát, csillagászatot, és művészeteket tanultak. Az oktatás módszere a szigorú emlékezetbe vésés, a memorizálás volt.

A ksatrija kasztba tartozó gyermekek 12 évesen kezdték meg tanulmányaikat, alapoktatásuk megegyezett a brahmanokéval. Tanító célzatú mesékkel is megismerkedtek a Pancsatantra gyűjteményéből. Később hadászattal, a kormányzás tudományával és a törvényekkel foglalkoztak. Megismerkedtek a mezőgazdaság, az állattenyésztés és a kereskedelem alapjaival is. Jövendő harcosokról lévén szó, képzésükben kiemelt szerepet kaptak a katonai gyakorlatok.

A váiszják gyermekei 13 éves kortól tanultak két-három éven át mesterségeket, melynek alapjait apjuktól vagy az egyik rokonuktól sajátították el. Emellett megismerkedtek az írás-olvasás alapjaival, a számtannal, a levelek fogalmazásának gyakorlatával. A súdrák számára tiltott volt a Védák tanulmányozása.

Kína

Az i. e. 3. évezredben kibontakozó kínai kultúra jelentősen eltért kortársaitól oktatási szempontból. Jól strukturált iskolarendszer jött létre: megjelentek a tanítók, valamint a történelem során először a vizsgarendszer. A kínai iskolarendszer magját az alapiskolák alkották. Itt 5-10 éves fiúkat neveltek. Az írás-olvasáson kívül társadalmi együttélésre vonatkozó ismereteket is tanítottak. A szövegeket szó szerint vésték emlékezetükbe, mivel úgy vélték, hogy a szó szerint megtanult erkölcsi, etikai normák egyúttal a gyermek nevelését és jellemét döntően befolyásolják, változtatják.

Középfokú képzés a járási, tartományi iskolákban működött. Vizsgával záruló, 10-től 14 éves korig tartó képzés folyt ezekben az intézetekben. Az oktatásért itt már tandíjat kellett fizetni. A tananyag középpontjában találjuk az öt kánont (szent könyvet), az úgynevezett "King"-eket. Ezek a következőkből állottak: Változások Könyve, a Történelem Könyve, a Dalok Könyve, a Rítusok Könyve és az Évszakok Könyve. Konfuciusz gyűjtötte össze az öt könyv anyagát a legrégibb hagyományok alapján. A tanulók ezen a szinten már nem annyira a mechanikus emlékezetbe véséssel, hanem a klasszikus szövegek értelmezésével, magyarázatával foglalkoztak. Az ősi Kína hagyományait, értékrendjét közvetítő művek tanulmányozásának nem csupán a tudás gyarapítása volt a célja, hanem az érzelmi beleélés képességének fejlesztése és az erkölcsi érettség kialakítása is.

A Felsőfokú képzés feladata volt az állami tisztségviselők (mandarinok) képzése. A háromlépcsős állami vizsgarendszerre való előkészítés a tartományi iskolákban folyt. Az öt kánon tanulmányozása itt a négy klasszikus könyv (Beszélgetések és mondások, Mencius tanítása, A nagy tanítás, A közép mozdulatlansága) tartalmának megismerésével egészült ki.

Független külső hivatalok szervezték a versenyszerű keretek között zajló vizsgákat. A jelöltek nem használhattak segédletet, "puskát", akit csaláson értek, keményen megbüntették, nem tölthetett be semmilyen hivatalt többé ("elvesztette arcát"). A legkiválóbb jelöltek elnyerték a hivatalnoki rangot és a vele kapcsolatos nemesi rend fokozatait. Vizsgán a bukás nem jelentett életre szóló kudarcot, megbélyegzést. A sikertelen vizsgázók bámulatos kitartással jelentkeztek évtizedeken át a nagy megmérettetésre.

Alapfokú vizsgát 2-3 évente tartottak. Letétel esetén „virágzó tehetség” címet kaptak, de ezzel még hivatalba nem léphetett az illető. A középfokú vizsgák 4-5 évente voltak. Sikeres vizsga esetén „kitűnő tehetség” címet kaptak, amivel már hivatalba lehetett lépni. A felsőfokú vizsgát (birodalmi/udvari vizsga) 13 évenként (!) tartották, Sikeres vizsga esetén „legkitűnőbb tehetség” címet szereztek, amivel a legmagasabb hivatalnoki állást lehetett betölteni.

Középkor

A feudális társadalomban a tudományt és az iskolát az egyház uralta. A különböző típusú iskolák főleg a papképzés szolgálatában álltak. A világi hűbéresek gyermekei sajátos, lovagi nevelésben részesültek, amelynek célja a hűbéri rendszer fenntartása érdekében az úgynevezett lovagi erények:

engedelmesség, szótartás, hűség, bátorság elsajátítása volt.

Reneszánsz és humazimus

A reneszánsz idején új pedagógiai elméletek születtek. A termelés fejlődésével különösen a természettudományok jelentősége növekedett meg. A pedagógusok olyan embereszmény kialakítására törekedtek, amely a természet tanulmányozása felé fordul és hasznos ismeretek megszerzésére törekszik.

Reformáció és katolikus megújulás

A felvilágosodás

19. század

20. század

A nevelés, mint szükségletkielégítés

Ha az ember hiánylény, akkor a nevelés révén válik teljes értékű emberré, szüksége van a nevelésre az életben maradáshoz. Az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet a biztonság. Az egyes irányzatok nem valami külső cél szolgálatába akarták állítani a nevelést, hanem magát az embert akarták e célkitűzéshez illő módszerekkel önismeretre és mások tiszteletére bírni.